A diktatúrától a személyes történetekig
Holnap kezdődik a 16. Román filmhét az Urániában.
Holnap kezdődik a 16. Román filmhét az Urániában.
Kinyó Ferenczy Tamás filmklubjában pénteken Az ügynök élete rendezőjével beszélget.
A magyar jogrendszer egyik első mérföldköve, az Aranybulla történetéről készül négyrészes tévésorozat Kriskó László rendezésében, az NFI 600 millió forintos gyártási támogatásával.
A szervezők a sorozatot különösen a népzenével és néptánccal foglalkozó fiatalok, középiskolai és egyetemi hallgatók figyelmébe ajánlják, de minden érdeklődőt szívesen látnak.
Idén először szállnak versenybe egész estés dokumentumfilmek a CineDocs nevű új szekcióban a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál dokumentumfilmes versenyprogramjában; az idei mustrát szeptember 13. és 21. között rendezik meg.
A Bolygónk a Föld című sorozatot, a Kék Bolygót, a Vad Balatont, A víz világát és az Osztrák Rádió és Televízió (Österreichischer Rundfunk, ORF) Univerzum című sorozatának egyes epizódjait is műsorra tűzi a közmédia Duna csatornája abból az alkalomból, ho
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Heves csörtébe fulladt a migrációról szóló spanyol parlamenti vita.
Megcáfolta az ellene felhozott vádaskodásokat a miniszterelnök-helyettes.
– Úgy hiszem, hogy ma kritikus lépést teszünk a gázai háború befejezése és a Közel-Kelet, sőt egy azon túlmutató béke drámai előmozdítása érdekében – jelentette ki az izraeli miniszterelnök.
Publicistánk legújabb blogbejegyzése.
A bukott vezérkari főnöknek nem tetszik, hogy lebuktak a Tisza-adóval.
Az Európai Unió tagállamainak állam- és kormányfői október 1-jén találkoznak Koppenhágában.
A veterán támadó nyolc mérkőzésen tizenegy gólt szerzett, de már nem számíthat meghívóra.
A bukott vezérkari főnöknek nem tetszik, hogy lebuktak a Tisza-adóval.
Az Európai Unió tagállamainak állam- és kormányfői október 1-jén találkoznak Koppenhágában.
A veterán támadó nyolc mérkőzésen tizenegy gólt szerzett, de már nem számíthat meghívóra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.