Kinevezték az új brit miniszterelnök-helyettest
Dominic Raab pénteken jelentette be lemondását.
Dominic Raab pénteken jelentette be lemondását.

Dominic Raab a vezetői viselkedésével kapcsolatos kivizsgálást követően távozott.

Beindult a repülős migráció Spanyolországban.

A liberális holland külügyminiszter belebukott abba, hogy a hollandok bizonyítottan segítségre szorulókat hagytak Kabulban.

Az Európai Bizottság azzal fenyeget, hogy betiltja a vakcinaexportot az Egyesült Királyságba.

A brit cégek a járvány alatt is megmutatták a magyar munkavállalók iránti lojalitásukat – hangsúlyozta Szijjártó Péter.
A brit külügyminiszter kijelentette, Szulejmáni tábornok „egy regionális fenyegetés” volt, és megérti az Egyesült Államok helyzetét.
Egy jelölt, Dominic Raab volt brexitügyi miniszter esett ki a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőválasztási szavazássorozatának kedden tartott második fordulójában.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nemzeti érzelműek vannak többen.

Mutatjuk, mire számíthat kedd estétől szerda délelőttig.

Konvergenciaprogramnak hívják, ami egészen 2035-ig megvalósítandó terveket tartalmaz.

Jelölőszervezetként regisztrálta a pártot az NVB.

Dömötör Csaba, a Fidesz európai parlamenti képviselője reagált a kiszivárgott tervekre.

Brüsszel csak meghosszabbítja az öldöklést.

A választásig nem beszélnek arról, hogy mit akarnak, hogy utána mindent lehessen.

Gyertyaszentelő Boldogasszony a fény ünnepe is egyúttal.

Fókuszban a digitalizáció és a mesterséges intelligencia.

Ingyenes workshopok is várják az érdeklődőket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.