Közelebb került a világ a békéhez, Trump és Putyin tárgyaltak – kövesse nálunk percről percre az eseményeket!
A tárgyalásokat mindkét fél konstruktívnak nevezte.
A tárgyalásokat mindkét fél konstruktívnak nevezte.

Ukrajna már rég elvesztette a háborút.

A két elnök az alaszkai Anchorage-ban találkozik.

Donald Trump bejelentette, hogy jogkörével élve 30 napra felügyelete alá vonta a főváros rendőrségét.

Akiknél még nem esett le a tantusz: a baloldali „közvélemény-kutatások” azért készülnek, hogy a messiásrajongókban 2026-ig megmaradjon a remény: Orbán Viktor legyőzhető.

Közel ötven kilométeres zárat vonnak Anchorage köré a tárgyalás napjára.

A Fidesz kommunikációs igazgatója úgy fogalmazott: egy „Brüsszel által irányított, ukránpárti bábkormány” igent mondott volna.

Brüsszel véleményére senki nem kíváncsi.

Trump többször is bizonyított.

Orbán Viktor programját dicsérték.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt elnöke nem tud uralkodni magán.

Az utolsó simításokat végzik a Kossuth téri színpadon, és már a kormányfő is dolgozik az ünnepi beszédén.

Egy platformra került a Magyar Tudományos Akadémia és a Tisza Párt.

Minden nyugdíjast érintene a Tisza Párt megszorítása.

Hamarosan bemutatják az úgynevezett bővítési jelentést.

Az izraeli kormány rendkívül együttműködő volt a gázai terv végrehajtásában – mondta J. D. Vance.

A fő téma a Budapestre tervezett orosz–amerikai csúcstalálkozó előkészítése lesz.

A Fradi és a válogatott csatára az extrém helyzet mellett nemzetközi szinten elismert fejelőtudományáról is nyilatkozott.

25 titkos helyszín, 25 rejtélyes epigramma, 25 értékes ajándékcsomag.

Az árulás és túlélés viharos története.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.