Baloldali játszmák eszköze lehetett a BKK-s zaklatási ügy
Draskovics Tibor, az igazgatóság elnöke a főpolgármestert is megvezethette a különböző javaslataival.
Draskovics Tibor, az igazgatóság elnöke a főpolgármestert is megvezethette a különböző javaslataival.

Nem ez az első olyan levél Karácsony főpolgármester hivatalából, amelyek hitelessége megkérdőjelezhető.

Árulkodó, hogy a főpolgármester leállította a BKK zaklatási ügyének kezelése nyomán indult adatvédelmi vizsgálatot.

Az egykori miniszter – hatáskörét jócskán túllépve – az ügy minden fázisa körül ott bábáskodott.

A Fidesz fővárosi frakcióvezetője hangsúlyozta: egyelőre türelmesek a főpolgármesterként még tapasztalatlan Karácsony Gergellyel, ám elvárják, hogy a főváros lássa el a saját feladatait.

Milyen meglepetések várnak a fa alatt a budapestiekre?

A Gyurcsány-kormány volt szóvivője évekkel ezelőtt viccesen dedikált újságíróknak egy Nokia-s dobozt, amely a köztudatban egybeforrt a BKV-val és a korábbi szocialista főpolgármester-helyettes, Hagyó Miklóssal. Az azóta BKK-vá vált fővárosi cég élére Dras
Az is kiderült, hogy Karácsony Gergely olyan intézkedéseket akar bevezetni, amelyekről a kampányban nem volt szó: a stadionstop helyett múzeum- és kórházstop jöhet – mondta az államtitkár.

Demszky Gábor szelleme nemcsak a különböző pozíciókba beültetett, a Gyurcsány-korszakot idéző Török Zsoltok, Havas Szófiák, Atkári Jánosok és Draskovics Tiborok személyében kezdett kísérteni.

Visszatértek a főváros vezetésébe a Gyurcsány-Bajnai-korszak bukott politikusai, és az önkormányzati cégekhez delegáltak jelentős fizetésemeléseket is kaptak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter politikája veszélyes irányba viszi a közéletet.

Az elkövetőt elfogták.

A Generális Konvent elnöksége már korábban kilátásba helyezett egy ilyen lépést.

A politikus vitára is kihívta a Tisza szereplőit, és kijelentette: a rezsicsökkentést és a magyar érdekek védelmét csak a kormánypártok képviselik.

Az amerikai elnöknek fogy a türelme.

A Rheinmetall üres kézzel távozik.

Egy szülészetet ért légitámadás.

Az NB II listavezetője, a Budapest Honvéd csapata legyőzte a fehérvári csapatot, amely továbbra is mély válságban van.

A francia külügyminiszter már a diplomácia felé hajlana.

Komoly veszélyben forgott a kora-középkori Anglia.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.