Veszélyes e-mailek érkeznek, még a kukából is törölje, ha ilyeneket kapott!
Legyünk nagyon óvatosak, ne hagyjuk magunkat lépre csalni.
Legyünk nagyon óvatosak, ne hagyjuk magunkat lépre csalni.

Több ezer éves szimbólum van a felhasználóneveinkben.

A hivatalos értesítések soha nem tartalmaznak mellékletet, hiszen egy ilyen dokumentum kizárólag az ügyfélkapus hitelesítési folyamat után érhető el.

Adathalászat és pénzszerzés céljából egyre több megtévesztő e-mailt küldenek az áram- és gázszolgáltatók ügyfeleinek.

Az MVM az alábbiakra hívja fel az ügyfelei figyelmét a hamis számlaértesítők elleni védekezés érdekében.

Az értesítésekhez kapcsolt érzelmek pszichológiai hátterében a szorongás és a perfekcionizmus is állhat.

Aki eddig ingyenesnek hitte, megdöbben, ha megtudja, mivel fizet érte. A magánadataival.

Az elmúlt hónapokban kilőtt a netes csalók felderítő leveleinek mennyisége.

A kiberbűnözők szinte bárkit képesek megszemélyesíteni, a hangját utánozni, vagy olyan levelet küldenek, amely teljesen úgy néz ki, mintha a cég vezetője írta volna.

A levelek szövegezése azonos, tartalma szerint a címzett készülékét megfertőzték egy trójai vírussal.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Mark Rutte az ukrán parlamentben szólalt fel.

És még adni is akart.

– Ehhez azért nekünk is lesz egy-két szavunk – fogalmazott Szentkirályi Alexandra.

Itt a holnapi időjárás.

Az Európai Bizottság nyomást gyakorolt a közösségimédia-platformokra a számukra nem kívánatos tartalmak cenzúrázása érdekében.

Amerikai jelentés szerint Brüsszel cenzúrával és nyomásgyakorlással avatkozott be a 2024-es európai és több nemzeti választásba.

Jönne az adóemelés, a 13. és 14. havi nyugdíj elvétele, a rezsicsökkentés eltörlése.

A változás lehetősége gyakran krízisbe van csomagolva, az a kérdés, mit kezdünk vele.

MEP Tamas Deutsch exposes Brussels’ plan.

A „magyar Frida Kahlo” művei is bemutatkoznak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.