Ed Sheeran magyar mezben koncertezett
A brit énekes a Puskás Arénában adott koncertet július 20-án.
A brit énekes a Puskás Arénában adott koncertet július 20-án.
Ed Sheeran budapesti koncertjén a többszörös Fonogram- és EMeRTon-díjas énekesnő, Zséda is színpadra lép majd.
A Szlovákia elleni drámai nyolcaddöntő után Ed Sheeran segített ellazulni az angol válogatott játékosainak.
Július 20-án a Puskásban koncertezik a rekordhalmozó brit világsztár.
Az őszi hangulatokat foglalta dalba.
Őszinte dokumentumfilm helyett szégyentelen celebeskedés.
Sheeran óriási sikert aratott a Thinking Out Louddal, a szám legalább tíz országban került a slágerlisták élére.
Lezárja matematikai jeleket címében felsorakoztató lemezeinek sorát Ed Sheeran. A 43 éves brit világsztár új albuma a "-" (Subtract) címet fogja kapni.
Plágiumper indult az énekes egyik legnagyobb slágere miatt.
Az énekes ettől függetlenül szereti a sorozatot, szívesen szerepelne is benne.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
While Hungarian authorities apprehended 688 border violators in the first two and a half months of last year, this year the number has already reached 3,790, highlighted the Hungarian PM's chief homeland security advisor.
Hiába titkolózik a Tisza Párt elnöke, az Európai Néppárt egyértelműen háborúpárti álláspontot képvisel.
Ödegaard készségesen a sajtó rendelkezésére állt, és közvetlenebbül viselkedett a szurkolókkal is.
Áprilisban rendezik meg a Milan Design Weeket.
A fagyos-jeges svédországi terep után a homokos-saras kenyai utakon is elsőként vitte célba autóját Elfyn Evans vasárnap.
Nógrádi György, a nemzetközi kapcsolatok és geopolitika egyik legismertebb szakértője, állandó vendégként csatlakozik a műsorhoz.
Moszkvának és Washingtonnak is érdeke, hogy Európa kapjon orosz gázt.
A fagyos-jeges svédországi terep után a homokos-saras kenyai utakon is elsőként vitte célba autóját Elfyn Evans vasárnap.
Nógrádi György, a nemzetközi kapcsolatok és geopolitika egyik legismertebb szakértője, állandó vendégként csatlakozik a műsorhoz.
Moszkvának és Washingtonnak is érdeke, hogy Európa kapjon orosz gázt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.