Sikeresek a vérplazmás kezelések a László-kórházban
A vérplazmakészlet jelenleg bármilyen vércsoportú beteg kezelésére alkalmas – tájékoztatott az Emmi.
A vérplazmakészlet jelenleg bármilyen vércsoportú beteg kezelésére alkalmas – tájékoztatott az Emmi.
– A koronavírus-járvány legyőzéséhez közös válaszadásra van szükség – mondta Varga Mihály.
Az orosz főváros utcáit pásztázó repülő szerkezetek leginkább az éttermeket és kávézókat kémlelik majd.
105 éve működik a védőnői ellátás rendszere, és a szükségleteknek megfelelően folyamatosan fejlődik.
Ugyanakkor a látogatási tilalom továbbra is érvényben marad a fertőzéssel érintett osztályokon.
A koronavírus-gyanús eseteket továbbra is PCR-teszttel kell ellenőrizni.
Az állam a betegek érdekeinek védelme érdekében maximálja a vényre kiváltható gyógyszerek árrését.
Szerdától 19-re bővül azoknak az országoknak a száma, amelyek irányába Szlovákia megnyitja a határait.
Kásler Miklós mondatai egyértelműek, amelyeket csak az tud félremagyarázni, akinek ez a szándéka.
Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora elmondta, van esély arra, hogy novemberre elkészül a védőoltás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hungary is strengthening its energy supply security.
Az EP-képviselő súlyos visszaéléseket említett.
Ezúttal a problématérkép mondott csődöt.
Stabilizálódott nyáron a magyar infláció: júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak.
A képviselő szerint ez világos üzenet Moszkvának.
Az UEFA szerint magyar válogatott szövetségi kapitánya két játékost kihagyott Ronaldóék ellen.
Radnai Márk elárulta: a Tisza új applikációját Amerikában fejlesztik. Kocsis Máté szerint a DatAdat újra csőre van töltve.
A képviselő szerint ez világos üzenet Moszkvának.
Az UEFA szerint magyar válogatott szövetségi kapitánya két játékost kihagyott Ronaldóék ellen.
Radnai Márk elárulta: a Tisza új applikációját Amerikában fejlesztik. Kocsis Máté szerint a DatAdat újra csőre van töltve.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.