Elárasztotta a szuperköd Amerikát, legalább százötven autó karambolozott
Eddig hét halálos áldozatot találtak, huszonöten kórházban vannak.
Eddig hét halálos áldozatot találtak, huszonöten kórházban vannak.

A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.

Kilenc republikánus is pályázik a fontos pozícióra.

Ez volt a nap, amelyen megkezdődött a világméretű harc a terror ellen.

A nyomozásba az állami rendőrség is bekapcsolódott.

A nyomozás eddigi állása szerint Samantha Wollt otthonában késelték meg.

Csak a 2023-as pénzügyi évben több mint hatvanezer potenciális terrorista léphetett be az országba

A szó legszorosabb értelmében súlyos helyzettel szembesülhet az Egyesült Államok hadserege.

„Az aktuálpolitikát mindig bele lehet szőni, és talán kell is a megemlékezések sorába."

Csupán órák kérdése, hogy megnyíljon az Egyiptom és a Gázai övezet közötti határ a segélyszállítmányok előtt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

Elképesztő mennyiségű díszítés járul hozzá a Fehér Ház ünnepi pompájához.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.