Közös küzdelem az infláció ellen
Támogatja a Gazdaságfejlesztési Minisztérium a Gazdasági Versenyhivatal online árfigyelő adatbázisának kialakításáról szóló javaslatot.
Támogatja a Gazdaságfejlesztési Minisztérium a Gazdasági Versenyhivatal online árfigyelő adatbázisának kialakításáról szóló javaslatot.

Nagy István agrárminiszter fontosnak tartja, hogy sikerüljön megőrizni a hagyományos étkezési szokásokat.

Persze nem akárhova.

Évek óta várnak a vásárlók erre a lépésre.

Az Európai Unió országaiban 2020-ban egy főre vetítve átlagosan 127 kilogramm élelmiszer veszett kárba.

Magyarországon mindössze 144 ezer tonna étkezési burgonyát takarítottak be 2022-ben.

Döbbenetes, hogy azt, amit az állattenyésztésben használt takarmányok esetében régóta tiltanak, most az emberi fogyasztásra szánt élelmiszerekben engedélyezte az Európai Bizottság.

Nem okoztak kellemes meglepetést az év eleji adatok, de lassult az élelmiszerek drágulása.

Tavasszal véget érhet az élelmiszerek drágulása, így az árstoptól is elbúcsúzhatunk.

Brüsszel egyre több rovarfaj esetében ad engedélyt az étkezési céllal történő árusításra.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Forgalmi és közlekedési információk hétfőn délelőtt.

A szomszédokat sokkolták a történtek.

Szentkirályi Alexandra szerint a fővárost kisiklatta Karácsonyék hatalomra kerülése.

A Fidesszel az is jól jár, aki nem ránk szavaz – mutatott rá a kommunikációs igazgató.

Az amerikai–magyar barátság győzelme.

A magyar–amerikai együttműködés aranykora.

A külügyminiszter beszámolt arról, amit az amerikai–magyar csúcs eredményeiről, következményeiről és kulisszatitkairól tudni érdemes.

Az euróval és a dollárral szemben is erősödött a magyar fizetőeszköz.

Fontos bejelentéssel indult a hét.

A győztes csapat 78-szor találta el a kaput a kilencven perc alatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.