Így csökkentek az árak országszerte
Az árrésstop által érintett termékek szinte kivétel nélkül olcsóbbak lettek hétfőn.
Az árrésstop által érintett termékek szinte kivétel nélkül olcsóbbak lettek hétfőn.

The measure could lead to an average price reduction of more than ten percent for the affected thirty product categories.

Az intézkedés az érintett harminc termékkategóriánál átlagosan több mint tízszázalékos árcsökkenést eredményezhet.

A vásárlók már hétfőtől érzékelhetik az intézkedés árcsökkentő hatását.

A kormány tíz százalékban maximálta 30 alapvető élelmiszer esetében a kereskedői árrést.

A versenyhatóság több eljárást is folytat élelmiszer-kiskereskedelmi láncokkal szemben tiltott árrögzítés, illetve megtévesztő reklámozás gyanújával.

Ha szép szóval nem megy, majd megy hatósági árakkal, és ha ez sem lenne elég, akkor a kereskedelmi haszon mértékét is korlátozni fogjuk – hangsúlyozta a kormányfő.

A kormányszóvivő elmondta, hogy a támogatás közvetlenül azokhoz jut, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.

Kiderül, hogy valóban a magyar élelimszerek kerülnek-e a legtöbbe.

A márciusival megegyező volt az áprilisi éves infláció Németországban a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kedden ismertetett végleges adatai szerint.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter politikája veszélyes irányba viszi a közéletet.

Az elkövetőt elfogták.

A Generális Konvent elnöksége már korábban kilátásba helyezett egy ilyen lépést.

A politikus vitára is kihívta a Tisza szereplőit, és kijelentette: a rezsicsökkentést és a magyar érdekek védelmét csak a kormánypártok képviselik.

Az amerikai elnöknek fogy a türelme.

A Rheinmetall üres kézzel távozik.

Egy szülészetet ért légitámadás.

Az NB II listavezetője, a Budapest Honvéd csapata legyőzte a fehérvári csapatot, amely továbbra is mély válságban van.

A francia külügyminiszter már a diplomácia felé hajlana.

Komoly veszélyben forgott a kora-középkori Anglia.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.