Farkasokkal táncolók
Veszélyhelyzet ide vagy oda, az ellenzéki körökben folytatódik a marakodás a koncon.
Veszélyhelyzet ide vagy oda, az ellenzéki körökben folytatódik a marakodás a koncon.
Több internetes hírportál, ellenzéki párt kétségbe vonta az idei érettségi vizsgák lebonyolíthatóságát.
Újfent éles vita alakult ki az ellenzék és a kormány között a koronavírus okozta válság kezelése kapcsán.
Segíteni szeretnénk a hazai fizetett ellenségeket és csatolt részeiket.
A vezető jobbközép, illetve jobboldali kormánypártok megerősödését mutatják a felmérések több országban.
Ellenzéki oldalról nincs nyertes, csak vesztes, közülük a DK a legerősebb, őket követi a Momentum.
Az ellenzék mintha abból indulna ki, hogy most azt höröghetnek bele a nyilvános térbe, amit akarnak.
Az ellenzék olyan kérdésekben osztja az észt, amelyekben sokszor megbukott, méghozzá csúnyán.
A törvény keretet ad a vírus terjedése elleni hatékony fellépéshez – mondta Kovács Zoltán.
Szánalmas, amikor aranykoszorús libernyákok azon nyöszörögnek, hogy „jaj, az állam nem segít!”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A pünkösd hétvége azért rontott a statisztikán.
Tovább nőtt a reálbér.
Valószínűleg a telefonját nézte, és azért nem vette észre, hogy megáll egy kamion a sávjában.
Benedek Szabolcs könyvet írt arról a magyar futballedzőről, aki negyven évvel ezelőtt kapitányként irányította a magyar labdarúgó-válogatottat Mexikóban a világbajnokságon.
A miniszter szerint a terv drágább, kiszámíthatatlan forrásokra kényszerítené az országot.
Az Indiana Pacers számára a legnagyobb csapást az egyik legjobbjuk formán kívüli játéka jelentette.
Senkit sem érdekel a klub-világbajnokság? Itt a cáfolat: a Palmeiras szurkolói.
Az antikváriusok felettébb érdekes emberek, a tisztes megélhetés reménye mellett általában szerelemből végzik a dolgukat.
A miniszter szerint a terv drágább, kiszámíthatatlan forrásokra kényszerítené az országot.
Az Indiana Pacers számára a legnagyobb csapást az egyik legjobbjuk formán kívüli játéka jelentette.
Senkit sem érdekel a klub-világbajnokság? Itt a cáfolat: a Palmeiras szurkolói.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.