
Nyugat-Európában ez az ideológia és módszer főleg a hagyományos szélsőbal, valamint az újbaloldal és a zöld mozgalmak körében talált táptalajra – vagyis olyan mozgalmak háza táján, amelyek eleve a társadalom radikális, illetve gyökeres átalakítását hirdették meg legfőbb célként. Európa „zöldjei„, a németektől a skandinávokon át számos magyar ökopolitikusig valójában saját ideológiájuknak mondanak ellent, hiszen a távlati (társadalmi és ökomorális) szempontokat is könnyen sutba vágva hirdetnek a rövidtávú politikai siker reményében olyan célokat és programot, amely sokszor nem átgondolt, hanem öncélúan radikális, és amelyhez az erőszakos fellépést, agresszív magatartást legitim eszköznek tekintik.
A Századvég tanulmánya hangsúlyozza: egy ilyen politikai trendváltás követésére Magyarországon csak a baloldal és a Szálasi Ferenc óta jellemzően zavaros, rasszista színezetű és demagóg nacionalista szocializmust hirdető szélsőjobb részéről lehetett fogadókészség, míg a konzervatív-polgári erők soha nem álltak az erőszak, a zavargás eszközeit alkalmazók oldalára. A Fidesz a törvényes eszközöknél maradt 2006 őszén is, amikor az MSZP–SZDSZ-kormány morális válságba sodorta az országot és a nemzetet; Orbán Viktor kormányfő pártja ugyanakkor mindig is támogatta a társadalmi többség békés, szabad, demokratikus véleménynyilvánítását, és ennek időről időre igyekezett lehetőséget is biztosítani.
A radikalizálódott magyar baloldal és elvtelen politikai szövetségese, a Jobbik mind a migrációs válság, mind a koronavírus elleni védekezés idején támadta és támadja Magyarországot és kormányát, és nemzetközi elvbarátai részéről vár és kap időnként segítségét szélsőséges ámokfutásához.
Példátlan manővereivel azonban saját identitásának és nemzethez tartozásának maradék morális alapját is felszámolja a magyarországi ellenzék, híveinek jelentős részét is arcul csapva.
Az elmúlt hónapok víruskrízise megmutatta, hogy most már nemcsak nemzeti, hanem nemzetközi szinten is új kihívások elé kerültünk. Megszűnt az Európai Unió – tette meg markáns megállapítását egy április cikkében Éric Zemmour világhírű francia esszéista, aki a nemzetállamok már-már elfelejtett jelentőségéről és Brüsszel bukásáról írt a Le Figaroban.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!