
Az Audi kihasználva a vonatkozó jogszabályok által meghatározott mozgásteret, a transzferárakon keresztül abban az országban mutat ki magasabb bevételt – és így profitot –, amelyben kedvezőbb az adózás.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) székháza előtt demonstráltak vasárnap az ellenzéki politikai pártok a Köztársasági Elnöki Hivatal és a Miniszterelnökség épülete előtt tartott tüntetésük után.
Orbán Viktor kormányfő vasárnapi évértékelőjét bírálták és a demokrácia állapotát kérték számon az ellenzéki pártok vasárnapi budapesti közös demonstrációjának felszólalói.
Nekünk nem az jelenti a győzelmet, ha a pártunk nyer, hanem ha az ország nyer – mondta a miniszterelnök, aki nagyon erős családvédelmi intézkedéseket jelentett be.
Az ellenzéki politikát nem a politikusok, hanem a baloldali média uralja, és még katasztrofálisabbá teszi a vereségeket, de mit számít nekik, amikor cseng a kasszagép.
Úgy indul a 2019-es politikai idény, ahogy az elmúlt nyolc évben megszoktuk, Orbán Viktor évértékelője lesz az iránymutató, az ellenzék is hozzá képest határozza meg magát.
Ha ez a baloldali szövevény, vagyis a mai ellenzék, megnyerne egy választást, akkor a Jobbikot úgy kicsinálnák, mintha soha nem is lett volna – mondta a volt kormányfő.
A balliberális oldalon most már semmilyen elv nem számít, csak a pénz és a hatalom – fogalmazott a KDNP országgyűlési képviselője.
Amennyiben az ellenzéki pártok a botránypolitizálást hosszú távra tervezik, akkor számítaniuk kell arra, hogy nem tudnak új szavazókat szerezni – mondta a Nézőpont Intézet elemzője.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Már csak be kellene lépni rajta. Kedden este az azeri bajnok Qarabag elleni első mérkőzésen lehet az első lépést megtenni.
Idén minden a kert jegyében történik.
A geopolitikai elemző szerint az ukrán belépés széteséssel fenyegeti az EU-t.
Szerdán Kovács Zsuzsi hadnagy is leteszi a tiszti esküt, azután pedig légvédelmi irányítóként fog szolgálni Veszprémben.
Az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa bajnok Nádas Bence idén sodródik az árral, pedig egyesben jól teljesített.
Az FPÖ szerint nem klímapolitika, hanem pazarlás zajlik.
A Qarabag története egy mára már szellemvárossá vált területről indult, majd a 21. században két ember érkezésével minden megváltozott.
Ilyen, amikor szembejön a valóság.
Az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa bajnok Nádas Bence idén sodródik az árral, pedig egyesben jól teljesített.
Az FPÖ szerint nem klímapolitika, hanem pazarlás zajlik.
A Qarabag története egy mára már szellemvárossá vált területről indult, majd a 21. században két ember érkezésével minden megváltozott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.