Nincs veszélyben a betegek ellátása
A Belügyminisztérium egyeztetett a budai kórházak vezetőivel.
A Belügyminisztérium egyeztetett a budai kórházak vezetőivel.
Még Karácsony Gergely is beállt Erzsébetváros utolsó mohikánja mögé.
A baloldali pártok bemutatták alternatív 12 pontjukat és Orbán Viktornak is üzentek.
A letartóztatott Alekszej Navalnij ellenzéki orosz politikust támogató tüntetések kezdődtek vasárnap.
Angela Merkel a szövetségi kormány Alekszej Navalnij iránti szolidaritását fejezte ki – áll a Der Spiegel beszámolójában.
Szerdán kiengedték a berlini Charité kórházból Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust.
Egyesül két ellenzéki párt Japánban azzal a céllal, hogy „egyesített frontként” hatékonyabban tudjanak szembeszállni a Liberális Demokrata Párt (LDP) vezette kormányzó koalícióval.
Matkovich Ilona váci polgármester, az igazgató ellehetetlenítése után, a társulat hétfői állománygyűlésén egyezkedni akart a a dolgozókkal és az alkalmazottakkal, akik azonban ebbe nem mentek bele.
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter hétfőn a kubai kormányzathoz intézett levélben kérte egy ellenzéki aktivista azonnali szabadon bocsátását – jelentette be közleményében az amerikai külügyminisztérium.
Mexikó ecuadori nagykövetsége menedéket nyújtott hat ecuadorinak, köztük a parlament három ellenzéki képviselőjének – közölte hétfőn a mexikói külügyminisztérium.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Könnyek és tapsvihar kísérte Ozzy Osbourne végső útját Birminghamben.
Jó hír az időseknek.
Szóba sem jöhet egyik hazai klub sem, csak külföldi csapatba mehet a középpályás.
A balesetben 33 ember vesztette életét.
Az országot Oroszország-barát kormány irányíthatja majd.
Fegyvert és lőszert is találtak a rendőrök a gyanúsított lakásán.
Lapunk élőben frissülő cikkben közvetíti az eseményt.
HETI AGYRÉMEK – Lázadni jó és kell is, különösen bizonyos életkorban, de talán jobban körül kellene nézni a piacon, hogy mi ellen.
A balesetben 33 ember vesztette életét.
Az országot Oroszország-barát kormány irányíthatja majd.
Fegyvert és lőszert is találtak a rendőrök a gyanúsított lakásán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.