Gelencsér Ferenc lett a Momentum új elnöke
Két ismertebb politikust, Kerpel-Fronius Gábort és a magát közgazdásznak hazudó Hajnal Miklóst győzte le a versenyben.
Két ismertebb politikust, Kerpel-Fronius Gábort és a magát közgazdásznak hazudó Hajnal Miklóst győzte le a versenyben.

A testület a Hajós-bajai és villányi borvidéken termelő borászt választotta meg vezetőjének.

Várhatóan este kilenc után érkezhetnek az első, alacsonyabb feldolgozottságú adatok.

– Hisszük, hogy a családok támogatása, megerősítése a záloga annak, hogy mi, magyarok évszázadok múlva is legyünk – mondta a házelnök.

Közleménye szerint nem volt befolyása a nemzet és az állam legfontosabb bel- és külpolitikai ügyeire.

A nap folyamán kiderül, hogy letartóztatják, vagy szabadon védekezhet.

Több mint hatvanezer polgárőr önkéntesen, szabadidejében, juttatás nélkül szolgálja a magyar embereket.

Szén-dioxid szivárgás történt a spanyolországi Tarragona egyik atomerőművében.

A Momentum friss elnöke kétévnyi európai parlamenti képviselősége alatt hatékonyabban árulta a hont, mint apja tizenhat évnyi MSZP-képviselőséggel.

Eva Kristin Hansen szerint tarthatatlan, hogy a parlamentnek olyan elnöke legyen, aki ellen a rendőrség nyomoz.





Van itt néhány tényező.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nyolcvanhárom éve, a szovjet Vörös Hadsereg offenzívája rövid idő alatt átszakította a 2. magyar hadsereg vékony arcvonalát, súlyos veszteségeket okozva a gyengén felszerelt magyar seregtesteknek.

A nyugdíjak növelése továbbra is kiemelt cél.

Íme, a tények! Bemutatjuk, hogyan fordultak a magyar érdek ellen Magyar Péterék a legfontosabb kérdésekben.

A vörös kód kiadás óta eltelt öt napban 1047 hívás érkezett be a központi diszpécserszolgálatra, és a bejelentések alapján 409 embert helyeztek biztonságba.

Walter Rosenkranz hétfőn az osztrák parlamentben fogadta az Országgyűlés elnökét.

A nagy hatótávolságú rakétarendszer akár 500 kilométernél távolabbi célpontok ellen is bevethető lehet.

A három méter széles lépcsőt egyméteresre szűkítette le a tulajdonos.

A magyar férfiválogatott Montenegrót is simán legyőzte a vízilabda Európa-bajnokság csoportkörében, ezzel pedig a csoportját is megnyerte.

Elkapták a rendőrök.

Nem kell majd a kardunkba dőlni, ha mégis Orbán Viktor fog tovább kormányozni – közölte.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.