Egyre több államban halasztják az előválasztásokat
Két további amerikai államban, New Jerseyben és Virginiában szerdán bejelentették, hogy 15 másik államhoz hasonlóan elhalasztják az előválasztásokat.
Két további amerikai államban, New Jerseyben és Virginiában szerdán bejelentették, hogy 15 másik államhoz hasonlóan elhalasztják az előválasztásokat.

A vermonti szenátor a keddi előválasztásokon, és az egy héttel korábbi, úgynevezett szuperkedden is a legtöbb államban alulmaradt Joe Bidennel szemben.
Most már biztosan Donald Trump jelenlegi elnök lesz az amerikai Republikánus Párt elnökjelöltje a novemberi választáson – jelentette több amerikai médium is kedden este, miután összeszámolta az aznap tartott előválasztások eredményeit.
A demokraták elnökjelöltségére pályázó Joe Biden, az Obama-kormányzat egykori alelnöke a kedden tartott előválasztásokon meghatározó győzelmet aratott Floridában és Illinois államban, és Arizonában is vezet.
Joe Biden utcahosszal jobban áll a felmérések szerint Bernie Sandersszel szemben abban a négy államban, ahol ma előválasztást tartanak.

Az USA korábbi alelnöke a szavazatok 37,9 százalékát szerezte meg, Bernie Sandersre a választók 36,4 százaléka voksolt.

Joe Biden nyerte kedden a michigani előválasztást, és ezzel kommentátorok szerint jelentős lépést tett afelé, hogy ő legyen a Demokrata Párt elnökjelöltje a 2020-as elnökválasztáson.
Az Egyesült Államokban a demokraták hat, a republikánusok pedig öt tagállamában tartanak kedden előválasztásokat.
A Párbeszéd társelnöke úgy vélte, hogy az ellenzéknek csakis akkor lehet esélye a következő országgyűlési választáson, ha nem a 2010 előtti világot akarja visszahozni.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kocsi Máté otthonába érkezett a Lázárinfó.

Fontos intézkedések lépnek életbe január elsejétől.

Közösségi oldalán üzent a magyar kutatóűrhajós.

A különböző egészségügyi időpontokra szükséges várakozási időt próbálja csökkenteni a jogalkotó.

A tartalékosok száma 2031-ben körülbelül egymillió lesz.

Háborúra készül Berlin.

Készek és hajlandók a listát tovább bővíteni.

Egyre többen mennek fagyoskodni, ahelyett, hogy a trópusokon múlatnák az időt.

Vastagbélrákban szenvedett, a golf előtt profi baseballjátékos volt.

Az 1972-es müncheni olimpián szovjet színekben nyert aranyérmet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.