Beteljesedett a DK és a Momentum násza
Tájékozatlanságát és profitorientáltságát vetették Fekete-Győr szemére a kormányfőjelölti válogatáson indulása miatt.
Tájékozatlanságát és profitorientáltságát vetették Fekete-Győr szemére a kormányfőjelölti válogatáson indulása miatt.

Szoros küzdelmek sora várható a baloldali előválasztáson, ahol a Gyurcsány-koalíció több erős embere is kieshet.

Karácsony Gergely letagadta a baloldali miniszterelnök-jelölti előválasztással kapcsolatos korábbi kijelentéseit.

Sződliget momentumos vezetője egy napot adott a fizetési nehézségekkel küzdő szülőknek arra, hogy rendezzék tartozásaikat.

Pedig februárban tervezik bejelenteni Fekete-Győr indulását az előválasztáson.

A párt valaha meghatározó politikusai nem adnak sok esélyt régi társuknak a baloldali előválasztáson.

Elemzők értékelték a Jobbik elnökének egyéves teljesítményét, valamint azt, hogy milyen esélyei vannak Jakab Péternek a baloldal előválasztásán.

– Ha a nap végén mást kell támogatnom, úgy a nemzetért azt is megteszem – mondta a Jobbik elnöke.

Szerinte az előválasztás egy játék. A börtönbiznisz ügyében is a hírekbe került ügyvéd a Civil Választási Bizottság javaslatáról beszélt az ATV-n.

A miniszterelnök-jelöltet, a listát, az egyéni képviselői helyeket is előválasztással döntenék el.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kocsi Máté otthonába érkezett a Lázárinfó.

Fontos intézkedések lépnek életbe január elsejétől.

Közösségi oldalán üzent a magyar kutatóűrhajós.

A különböző egészségügyi időpontokra szükséges várakozási időt próbálja csökkenteni a jogalkotó.

A tartalékosok száma 2031-ben körülbelül egymillió lesz.

Háborúra készül Berlin.

Készek és hajlandók a listát tovább bővíteni.

Egyre többen mennek fagyoskodni, ahelyett, hogy a trópusokon múlatnák az időt.

Vastagbélrákban szenvedett, a golf előtt profi baseballjátékos volt.

Az 1972-es müncheni olimpián szovjet színekben nyert aranyérmet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.