
- Magyar Nemzet
- előválasztás
előválasztás

Amerikai előválasztási szuperkedd: Felmérések szerint Bernie Sanders vezet
Nincs riválisa Trumpnak a médiatérben
A novemberi elnökválasztásig még sok minden történhet, a kampány kimenetelét pedig nagyban befolyásolhatja, hogy végül ki lesz a demokraták elnökjelöltje.

Sanders nyert New Hampshire-ben, nyílt maradt a verseny
A demokratáknál az esélyesnek tartott Bernie Sanders ezúttal maga mögé utasította Pete Buttigieg-et, Joe Biden ismét leszerepelt, míg a republikánusoknál Donald Trump újra 80 százalék feletti eredménnyel nyert.

Szavazógép-botrányba keveredhetett Soros György
Már a 2016-os amerikai elnökválasztások kapcsán olyan hírek láttak napvilágot, hogy a tőzsdespekuláns tulajdonában egy olyan cég áll, amely 16 államban használt szavazógépeket gyárt.
Fehér állam nyitja a sort
Más, később voksoló államokban jobban érvényesül a demokrata bázis vagy akár az egész társadalom sokszínűsége – mondta Mitchell McKinney, a Missouri Egyetem professzora.
Ráduly Róbert és Korodi Attila is versenybe száll a csíkszeredai előválasztáson
Ráduly Róbert, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott jelenlegi polgármester és Korodi Attila, az RMDSZ parlamenti frakcióvezetője is versenybe száll azokon az előválasztásokon, amelyeken az RMDSZ kiválasztja csíkszeredai po
Netanjahu elsöprő győzelmet aratott a Likud előválasztásán
Benjámin Netanjahu eddigi pártelnök és az izraeli átmeneti kormány miniszterelnöke elsöprő győzelmet aratott kihívója, Gideon Szaár fölött a kormányzó jobboldali Likud párt előválasztásán.
Benjámin Netanjahu már éjfél után beharangozta választási győzelmét: ő marad a Likud párt vezetője
Ferencvárosban leszerepelt a Momentum
Fontos híreink
Nem ért haza az iskolából Réka

A legjobb karácsonyi filmek, amikről nem is hallottál még, pedig illett volna + videó

Svájci jelentés: több százezer fegyver veszett el Ukrajnában

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Szentmártonkátai vonatbaleset: megszületett a balesetet okozó sofőr második gyermeke
Másfél hónap után végre mosolyognak Zoltán rokonai.

Orbán Viktor elárulta, neki miért különleges a karácsony + videó
Talán ezzel sokan tudnak azonosulni.

Lázár János stílusos ajándékot kapott karácsonyra Kocsis Mátétól, ezt fogja viselni a választási győzelem után + videó
Kocsi Máté otthonába érkezett a Lázárinfó.

Kihirdették a Magyar Közlönyben a tizenegy százalékos minimálbér-emelést
Fontos intézkedések lépnek életbe január elsejétől.
Külföldi híreink

Megtalálták a lezuhant repülőgép feketedobozát
Ankarától nem messze történt a baleset.

Újabb felkavaró felvétel a kényszersorozásról: fényes nappal hurcoltak el egy férfit
A hozzátartozó kétségbeesetten próbált közbelépni.

Először mutat be misét szenteste XIV. Leó pápa
Tagalog és igbo nyelven is megszólalnak a fohászok.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Négyezer-hatszáz éves az emberiség legrégebbi járműve, Egyiptomban kígyózó sorok állnak előtte + videó
Nyilvánosan restaurálják Egyiptomban Hufu fáraó napbárkáját.

Brussels Wants War, Hungary Wants Peace
Prime Minister Viktor Orban spoke to Magyar Nemzet in a Christmas interview.

War Clouds Gather Over Europe as Brussels Escalates Military Preparations
80 percent of Hungarians say no to conscription.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

