Újabb világhírű tudós hozza kutatását Magyarországra
A Research Grant Hungary program részeként Endrődi Gergely Németországból költözött haza, hogy kutatásait az ELTE-n folytassa.
A Research Grant Hungary program részeként Endrődi Gergely Németországból költözött haza, hogy kutatásait az ELTE-n folytassa.

Szabó Ferenc a matematika szerethetőségéről, a görcsoldó szlogenekről és a pszeudoszféra szépségéről.

Az Antarktisz környéki vizeket hivatalosan is Déli-óceánnak nevezik.

A vizsgálat szerint a korlátozások kulcsfontosságúak a terjedés megakadályozása, illetve lassítása szempontjából.

A digitális világ és az agy kapcsolata lesz a fő témája az Agykutatás napjai elnevezésű programsorozatnak, amelyet kedden és szerdán rendeznek meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Természettudományi Karának (TTK) lágymányosi campusán.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

A NATO kénytelen volt harci repülőgépeket riasztani, hogy megfigyeljék az orosz „medvéket”.

Boldog karácsonyt!

Cáfolta a hírportál értesüléseit a szóvivő.

Instagram-oldalán üzent ukrán barátainak.

Nasry Asfura konzervatív üzletembert hirdették ki győztesnek.

Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.