Tengeralattjáró-ügy: Úgy tűnik, kibékült Macron és Biden
A két vezető közölte: kész megerősíteni az Európai Unió és a NATO közötti szövetséget.
A két vezető közölte: kész megerősíteni az Európai Unió és a NATO közötti szövetséget.

A francia államfő most beszélt először az ausztrál miniszterelnökkel az AUKUS-botrány kirobbanása óta.

A két államfő értekezett a járványhelyzetről, a klímaváltozásról, valamint kereskedelmi kérdésekről.

Ezer rendőr bevetésével tartottak drograzziát Brüsszelben · A magas áramárak késleltetik a svéd gazdasági mélypontból való kilábalást.

Egy friss felmérés szerint a publicista mérkőzhet meg az államfővel az elnökválasztás második fordulójában.

A francia elemző szerint 2022-ben a választáson már maga Franciaország lesz a tét.

Párizs és Washington rendezte a diplomáciai botrány után megromlott viszonyt.

Míg itthon elaltatják a polgárt ezzel a roppant izgalmas előválasztással, addig nyugaton az ellenzékieink elvbarátai stikában építgetik az Európai Egyesült Államokat.

As Jacques Chirac said: Brussels alone cannot even declare war. Stalin also asked once: how many divisions has the Pope?

Emmanuel Macron az uniót is belekeverte a görög–török konfliktusba.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Donald Trump szereti a magyarokat, a háborút pedig utálja – mondta reggeli rádióinterjújában a miniszterelnök.

Nem vállalja a felelősséget tettééért Oláh József.

Orbán Viktor sikeres amerikai útja után minden második magyar a kormányoldal győzelmére számít, míg a Tisza győzelmét csak a magyarok harmada tartja valószínűnek.

Pénteken látványosan kettészakad az időjárás hazánkban.

Mindent felkutatnak a keresőcsapatok.

Európa már nem úgy ünnepel, mint hajdanán.

Papíron demokrácia, a valóságban valami egészen más.

A szövetségi kapitány nem hagyta szó nélkül a drukkerek sértegetését.

A szurkolókon szerencsére, ahogy Jerevánban, a Puskás Arénában sem múlik semmi.

Miután az ír válogatott nagy meglepetésre legyőzte Portugáliát, vasárnap Budapesten dől el minden.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.