Egy nepáli férfié a világ legnagyobb pénzgyűjteménye
Dipendra Ratna Sakja teljes kollekcióval rendelkezik az ENSZ 193 országának pénzeiből.
Dipendra Ratna Sakja teljes kollekcióval rendelkezik az ENSZ 193 országának pénzeiből.

Míg tavaly minden kilenc emberből egy szenvedett súlyos alultápláltságtól, idén a helyzet súlyosbodhat.
Aki önmagát is becsapja, ott már nagyon nagy baj van. Ezt teszi a balliberális tábor.

A szerb fegyveresek 1995. július 11-én foglalták el az ENSZ védelme alatt álló menekülttábort.

Egy halálra ítélt hazatelepítését kéri az ENSZ, hogy a nemzetközi jognak megfelelően ítélhessék el.

Amerika hivatalosan értesítette az ENSZ-főtitkárt, hogy kilép a WHO-ból.
A Boko Haram Nigériában 2002-es megalakulása óta csaknem 27 ezer embert ölt meg.
Ez a megdöbbentő szám nagyjából megegyezik Oroszország teljes lakosságának számával.

A tőzsdespekuláns szervezetét a radikális baloldali nézeteiről is ismert korábbi chilei elnök is segíti.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság, az WHO és ENSZ közös, #HEALTHYTOGETHER névre keresztelt kampányt indított.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kiszivárgott, több száz oldalas megszorítócsomag tartalma és felépítése alapján egyértelmű: a tervezet a Tisza Párthoz köthető, és baloldali fordulatot készít elő a magyar gazdaságban.

Polgármesterre és önkormányzati képviselőkre szavazhattak.

Fegyház várhat a vádlott férfira.

A hőmérséklet enyhe marad.

Floridában tárgyalt a béketervről az amerikai és az ukrán delegáció.

Tízezrek tüntettek Madridban a kabinet lemondását és új választások kiírását követelve. A tüntetők korrupcióval vádolták a baloldali kormányt.

Az orosz külügyi szóvivő egyértelműen fogalmazott.

A Fradi két góllal is vezetett, de a végén meg kellett küzdenie a győzelemért.

Szumátrán már 442-re emelkedett a halálos áldozatok száma.

Nem lefutott a bajnokság, a Vasas mellett még három csapat pályázik a feljutásra – mondta Feczkó Tamás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.