Az elnök szerint az ENSZ-nek olyan valódi problémákra kell koncentrálnia, mint a terrorizmus, a nők elnyomása, a kényszermunka, a kábítószer-kereskedelem, a prostitúció és a vallási üldöztetés.
– Amerika mindig ki fog állni az emberi jogok mellett
– jelentette ki Trump, utalva azokra az emberi jogi bírálatokra, amelyeket Washington fogalmazott meg Pekinggel szemben.
Hszi reagált a vádakra
Hszi Csin-ping (Xi Jinping) kínai elnök reagált az országát ért vádakra, s kijelentette, hogy a világjárványért nem tehetők felelőssé, továbbá a válság leküzdéséhez együttműködésre van szükség.
– Szembe kell szállni a politizálással és a megbélyegzéssel
– jelentette ki a kínai elnök jelezve a kormányoknak azt, hogy közösen találjanak megoldást a világjárványra, továbbá felszólította az Egészségügyi Világszervezetet (WHO) is, hogy vállaljon vezető szerepet a küzdelemben. – A vírussal szemben az embereket és az életet kell előtérbe helyezni. Minden erőforrást mozgósítanunk kell, hogy tudományosan és célzottan reagáljunk – nyilatkozta Hszi. A politikus 50 millió dollárnyi adományt jelentett be az ENSZ vírus elleni küzdelméhez.
A szén-dioxid kibocsátást megemlítve azt nyilatkozta, hogy terveik szerint 2060-ra sikerül elérniük a szén-dioxid-semlegességet, az üvegházhatású gázok csökkentésével, továbbá a következő öt évben nagyobb kiadásokat szándékoznak fordítani a zöld technológiára. Hszi a többi államot is arra buzdította beszédében, hogy gazdaságukat még zöldebbé, környezetbarátabbá alakítsák.
– Az emberiség már nem engedheti meg magának, hogy figyelmen kívül hagyja a természet ismételt figyelmeztetéseit
– hangsúlyozta a kínai elnök.
Menekültválság: Európát ostorozta Erdoğan
– A szíriai polgárháború a 10. évébe lépett és még nem találtak tartós megoldást a problémára – mutatott rá Recep Tayyip Erdoğan török elnök. A politikus beszédében a közel-keleti konfliktus súlyosságára, valamint Törökország a menekültválságban betöltött szerepére hívta fel a figyelmet.
Annak ellenére, hogy a török határt az elmúlt években hozzávetőlegesen 4 millió szíriai állampolgár lépte át, továbbá körülbelül ugyanennyi szíriai várakozik a határvonal közelében, Törökország nem kap nemzetközi segítséget.
Az elnök hangsúlyozta, hogy több európai állam nem hajlandó együttműködni a menekültek helyzetének stabilizálásában, sőt, vannak egyes kormányok, akik a menekültek jogaival sem törődnek. Erdoğan szerint a szíriai probléma mindannyiuk feladata, megoldást közösen kell találniuk, ugyanis az arab állam máshogy nem lelhet békére.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!