Leszavazták az ujgurok helyzetének napirendre vételét
Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában egy augusztus végi jelentést vitattak volna meg.
Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában egy augusztus végi jelentést vitattak volna meg.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa párbeszédre szólította fel Phenjant.
A gabonafolyosó működik, de az élelmiszer többsége a magas jövedelmű országoknak jut.
A zöldügy kisajátítása ahhoz vezet, hogy elveszíti a hitelességét – hívta fel a figyelmet a tárcavezető.
A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború folyamatosan eszkalálódik.
Az ukrán elnök újabb szankciókat szorgalmazott az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén.
Az ENSZ és két globalista csúcsszervezet „véletlenül” egyszerre tanácskozik New Yorkban.
A bizottság tagjai 27 helyszínt kerestek fel, és eddig több mint 150 áldozattai és szemtanúval beszéltek.
Magyarország köztársasági elnökének beszéde az ENSZ 77. közgyűlésén szeptember 21-én.
A köztársasági elnök elítélte Oroszország Ukrajna elleni agresszióját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A baloldali Új Népfron (NFP) szövetség által benyújtott indítványra 331 képviselő szavazott, a kormány megbuktatásához 288 képviselői többségre volt szükség.
A magyar bajnok csoportja éléről várja a folytatást.
Vlagyimir Putyin szerint más országok vállalatai gyorsan átveszik a nyugati cégek helyét.
A kommunikációs igazgató három pontban összegezte, hogy mi történt a Magyar Péterrel szembeni személyes konfrontációja során
A magyar válogatott csapatkapitányának helyén posztriválisa újra Curtis Jones kap lehetőséget.
A társadalom szempontjából kihívást jelent a munkaerő folyamatos biztosítása.
A szakértők szerint a családmodell megváltozása és a gazdasági bizonytalanság egyaránt hozzájárul a terhességmegszakítások ugrásszerű emelkedéséhez.
Mit nem lehet azon érteni, hogy a Fidesz néppártiságáról nemcsak alkotói, hanem befogadói sokszínűség is árulkodik?
Albert Flórián éppen 57 esztendővel ezelőtt, 1967. december 4-én vált hivatalosan is aranylabdássá.
Ukrajna nem ragaszkodik a NATO-csatlakozáshoz az orosz–ukrán háború alatt.
A klasszikus mese rajongói valószínűleg csalódottan fogadják majd, hogy Hófehérkéből klasszikus feminista hőst faragtak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.