Újabb enyhítések várhatók a határátkelőhelyeken
Szijjártó Péter a határokon alkalmazott korlátozó intézkedések lehetséges enyhítéséről tárgyalt.
Szijjártó Péter a határokon alkalmazott korlátozó intézkedések lehetséges enyhítéséről tárgyalt.

Olaszországban is lassan visszatér az élet: újranyithattak az éttermek, a bárok, a kávézók.
Már több mint százezer ember kapott segítséget, hogy megmaradhasson a munkahelye.

Azokat a veszélyeztetett csoportokat, amelyeknél a vírus valóban komoly gondot okoz, továbbra is védeni kell.
A kormánytól kapott utalványok 97 százalékát már fel is használták a nyugdíjasok – mondta Fónagy János.

A járvány megfékezéséért vívott első csatát fényesen megnyertük – mondta a miniszterelnök.

A tömeges tesztelés választ adhat arra, hogy az enyhítések mennyire gyorsíthatták fel a vírus terjedését.

Május 25-től lényegében megszűnik a maszkok kötelező viselete a köztereken, az utcákon.
A korlátozások enyhítésével az országok automatikusan vállalják a járványgörbe újbóli emelkedését.

Várhatóan május 20-tól kezdődhet meg Szlovákiában az új koronavírus (SARS-CoV-2) terjedésével összefüggésben márciusban bevezetett korlátozások feloldásának új, immár 4. szakasza – jelentette be Igor Matovič, szlovák kormányfő egy televíziós beszélgetőműs



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy év alatt több mint 200 ezer fővel tudta növelni a követőbázisát.

A kormányfőnek nem csak munkájába, hanem kikapcsolódásába is betekinthetünk.

A tűzoltók is a helyszínre vonultak.

Ha ezt meghallja az ember, hamar kinyílik a zsebében a bicska.

A NABU több ukrán parlamenti képviselőt vádolt meg azzal, hogy kenőpénzt kaptak cserébe azért, hogy bizonyos parlamenti döntések mellett szavazzanak.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója közösségi oldalán tett közzé bejegyzésében kiemelte: csak Orbán Viktor és a Fidesz–KDNP tudja és akarja megvédeni Magyarországot.

A német kancellár és az ukrán elnök a Trump-találkozó előtt beszéltek egymással.

Megvan a Liverpool szombati kezdőcsapata Szoboszlai, Szalah és Isak távollétében.

Hungary's ruling parties have begun implementing their victory plan.

Már a mérkőzésük előtt megkezdődött Arina Szabalenka és Nick Kyrgios összecsapása, egyelőre szavakkal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.