Menczer Tamás: Új bölcsődét, óvodát és főzőkonyhát építünk Biatorbágyon
A kormány egyik legfontosabb célja a családok támogatása. Ennek érdekében 2010 óta három és félszeresére növelték a családtámogatásra fordított összegeket és forrásokat.
A kormány egyik legfontosabb célja a családok támogatása. Ennek érdekében 2010 óta három és félszeresére növelték a családtámogatásra fordított összegeket és forrásokat.

Sikeresen kikötött vasárnap hajnalban az első kínai teherűrhajó az épülőfélben lévő kínai űrállomáson, annak központi modulján – jelentette a kínai űrkutatási hivatal.

A volt altisztképző, valamint a zuhany-mosókonyha épülete az örökségvédelmi szempontoknak megfelelően teljesen megújul.
Eddig csak az új beruházások indulását befolyásolta kedvezőtlenül a járványhelyzet.

Két új közlekedési csomópont épül Kecskeméten az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) keretében, 260 millió forintból – tájékoztatta Kecskemét polgármestere az MTI-t.
Varga Mihály a beruházás alapkőletételén elmondta: egyre több olyan vállalkozás van a magyar gazdaságban, amelyek élenjáró technológiát alkalmazva nemcsak a hazai piacon állják meg a helyüket
Új, huszonnyolc férőhelyes, háromcsoportos bölcsőde épül Cserkeszőlőn a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében elnyert 250 millió forintos támogatásnak köszönhetően – közölte a település alpolgármestere az MTI-vel.
Óvodát épít a pécsi egyházmegye mintegy 480 millió forintos ráfordítással Pakson.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ezekről jó, ha tud.

Magyar Péter adócsökkentésről szóló ígéretei éles ellentétben állnak a szakértőinek elszólásaival.

Már többször elszólták magukat a Tisza Párt szakértői, hogy megszorításokra készülnek.

Megszólalt a rendőrség.

Az ítélet arányosságát politikusok és jogvédők is kétségbe vonják.

Ciprus elnökségével új fejezet nyílt.

Az ukrán elnök Trumpnál is benyújtja a számlát.

A balhátvéd piszkosul nehéz mérkőzésre számít szombaton a Burnley ellen.

Koltai János 91 éves volt.

A nemrég felfedezett C/2025 R3 potenciálisan az év leglátványosabb égi jelenségének ígérkezik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.