A dél-koreai SK Innovation 239 milliárd forint értékű beruházása ezer új munkahelyet teremt Komáromban – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter tegnap budapesti sajtótájékoztatóján.
Szijjártó Péter közölte, hogy az elektromos járművek akkumulátorait gyártó üzem építése márciusban, a termelés 2021–2022 fordulóján kezdődhet – közölte az MTI. Az SK Innovation 430 ezer négyzetméternyi területet vásárolt Komáromban a 117 ezer négyzetméteres épület megépítéséhez – tette hozzá. A beruházáshoz a kormány vissza nem térítendő támogatással járul hozzá, ennek mértékéről azonban még tárgyalnak a befektetőkkel.
A beruházás ezer munkahelyet teremt Magyarországon. A fejlett technológiát alkalmazó SK Innovation a telket már megvette Komáromban, ahol 117 ezer négyzetméteres üzemet épít.
A miniszter elmondta, hogy az autóipar adja a hazai feldolgozóipari kibocsátás 29 százalékát, ezért az ilyen fejlesztések alapvetően meghatározzák a magyar gazdaság dinamikáját. Az SK Innovation annak az öt nagy hozzáadott értéket biztosító, élvonalbeli technológiát alkalmazó ázsiai akkumulátorgyártónak az egyike, amely meghatározó a járműiparban.
A külgazdasági és külügyminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy ezek közül három immár jelen van Magyarországon. Szijjártó Péter emlékeztetett, hogy ugyanez a cég korábban már bejelentett egy másik akkumulátorgyár-beruházást Komáromban 97,5 milliárd forint értékben.
Szijjártó Péter egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy a gyár munkaerőigényét a térség ki tudja elégíteni, hiszen a város és a környező települések szakképzése fejlett, a helyi felsőoktatás pedig követi a munkaerőpiac elvárásait.
A miniszter a magas hozzáadott értéket teremtő beruházásokra hivatkozva cáfolta azt is, hogy Magyarország csupán összeszerelő üzemekkel gyarapodik. A képzett munkaerőt alkalmazó mérnöki, szolgáltató- és fejlesztőközpontok jelentősége megugrott, a befektetők a tavalyelőtti 305 ezer forintos átlagnál 2018-ban már jóval magasabb, 425 ezer forintos fizetést kínáltak az új munkahelyeken – hangsúlyozta Szijjártó Péter.