A tavalyi első negyedévhez viszonyítva harminc százalékkal több, 4775 lakás épült az év első három hónapjában – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A növekedés magyarázata részben az ötszázalékos lakásáfa meghosszabbítása lehet azon lakóingatlanoknál, amelyek már korábban rendelkeztek építési engedéllyel vagy egyszerű bejelentéssel. Ezeknél ugyanis nem szorított a tavaly december 31-i határidő, így nem volt gond, ha építésük és átadásuk áthúzódott erre az évre. Fontos szempont az érdemi bővülésben az is, hogy az átadott lakások befejezési munkálatait még szinte egyáltalán nem érintette a koronavírus-járvány.
A bankok már kínálják a munkáshitelt, elfogadták a költségvetést
Ez történt a héten a gazdaságban.