Rajong Erdélyért III. Károly király
Az új brit uralkodó dédnagymamáján keresztül az erdélyi magyar Rhédey család leszármazottja.
Az új brit uralkodó dédnagymamáján keresztül az erdélyi magyar Rhédey család leszármazottja.
Nem véletlenül vették fel Horthy Miklós nevét utak, terek szerte a visszatért területeken.
Hivatali kollégája, Klaus Johannis román államfő meghívásának eleget téve, Novák Katalin jövő szerdán utazik a román fővárosba – értesült a Magyar Nemzet.
1905 körül látott napvilágot ez a kolozsvári képeslap.
A köztársasági elnök szerint az Erzsébet-táborban az ezeréves nemzethez való tartozást lehet megtanulni.
Gál Vilmos könyve annak a tízezer magyarnak állít emléket, akik 1848–1849-ben haltak mártírhalált.
A magyar állam támogatásával a református egyház által épített új óvodát július 17-én avatták fel.
Az erdélyi turnéjáról, hitéről, magyarságáról, saját hangja megtalálásáról is beszélt Tóth Gabi az Origónak adott interjúban.
A budapesti illetőségű nő három társával túrázott a Páring-hegységben, amikor vasárnap elesett, kificamította a bokáját, és vélhetően eltörte a lábszárát.
Az RMDSZ-nek izgulnia kell a parlamenti küszöb elérése miatt, a magyarellenes AUR viszont erősödött.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Chelsea 2-0-ra nyert a Los Angeles FC ellen a klubvilágbajnokság D csoportjában játszott meccsen.
Az iráni televíziót élő adásban érte izraeli légitámadás.
Az első evakuációs akció ezekben a percekben már megnyugtató fázisába ért, miután a szlovákok által szervezett mentesítőjárat elhagyta Jordánia légterét, fedélzetén 7 magyar állampolgárral, akik így kikerültek a konfliktuszónából – közölte Szijjártó Péter.
Hamenei megölését sem zárja ki Netanjahu.
A főpolgármester legutóbb 50 milliárd forintot követelt az államtól.
Aligátorteknőst láttak Csepelen, nem fogták el.
Nem cápa, de halálos a mérge, hozzáérni is kockázatos.
A főpolgármester legutóbb 50 milliárd forintot követelt az államtól.
Aligátorteknőst láttak Csepelen, nem fogták el.
Nem cápa, de halálos a mérge, hozzáérni is kockázatos.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.