idezojelek

Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!

Román hisztéria a székely himnusz és a magyar államfő pünkösdi üzenete miatt.

Cikk kép: undefined
Fotó: Veres Nándor

Akinek ilyen barátai vannak, annak nem kell ellenség – tartja a magyar mondás, amelynek igazsága újra meg újra visszaköszön a magyar–román kapcsolatokban. A mindössze 160 éves múltra visszatekintő, ennek következtében erős kisebbségi komplexussal küzdő, jelenleg leginkább egy ideiglenes amerikai katonai támaszpontra hasonlító Románia a rövid történelme során többször hazudta magát a barátunknak, amit közös szövetségi rendszerbe tartozással hivatalosan is megerősített.

Aztán mindig kiderült, hogy teljesen mindegy, mit írt alá, úgysem tartja magát hozzá, és az első adandó alkalommal hátba támadott bennünket: 1916-ban éppúgy, mint 1944-ben. És ne legyenek illúzióink: ez bármikor újra előfordulhat, ha az érdeke úgy kívánja. 

Románia a legfontosabb érdekének pedig immár több mint egy évszázada azt tartja, hogy létrejöjjön egy olyan homogén román nemzetállam, amelyben a magyarok száma nulla, és a magyarok minden tárgyi és kulturális emléke eltűnik az 1920-ban az európai nagyhatalmak által egy történelmi tévedés következtében nekik ajándékozott Erdélyből és annak kapcsolt részeiből (Partium, Máramaros déli része és a Bánság keleti része). Mi viszont ezt – érthető okokból – nagyon nem szeretnénk, és – barátság ide vagy oda – küzdünk ellene.

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mivel tudjuk, hogy emberi erő semmit nem érhet el Isten segítsége nélkül, ezért ezen küzdelmünkhöz Isten segítségét kérjük, méghozzá a címben szereplő fohásszal, a székely himnusz utolsó sorával. Nekünk ugyanis minden egyes Erdélyből elveszett magyar, minden elhagyott magyar otthon, minden összedőlő magyar ház, minden románok által használatba vett magyar templom, minden bezárt magyar iskola, minden téglánként széthordott régi kastély és minden felszámolt magyar sírhely a Házsongárdi temetőben egy lépés a magyarok által évszázadokon át épített és védelmezett, általunk ismert és szeretett Erdély végső elveszése és elvesztése felé. Ez ellen küzdünk, és ehhez a küzdelemhez kérjük az Úristen segítségét. Legutóbb az elmúlt hét végén Csíksomlyón, amikor a pünkösdi búcsúi misén több százezer ember – köztük Magyarország köztársasági elnöke – énekelte a székely himnuszt.

Azt a székely himnuszt, amelynek történetét Kása Csaba történész az eredetileg 1941-ben kiadott, az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület által a közelmúltban reprint kiadásban ismét megjelentetett, A májusi nagyáldozat című kötethez írt tanulmánya részletesen ismerteti. Azt a székely himnuszt, amely 102 éve született, és melynek a szerzője valószínűleg soha nem gondolta volna, hogy a műve valamikor össznemzeti imává válik (ahogyan valószínűleg Kölcsey sem gondolta ezt az általa kétszáz éve írt Hymnusról), és amelynek utolsó sora eredetileg így hangzott: „Ne hagyd el Erdélyt, Erdélyt, Istenem!” Aztán néhány évtizednyi román impérium keserű tapasztalata alapján a magyarok rájöttek, hogy kevés ezt kérni: mivel a románok célja, hogy Erdély a magyar formájában végleg megszűnjön létezni, és ezzel bebiztosítsák, hogy Erdélynek magyar jövője soha többé ne lehessen, ezért a magyar nép – népdalelemeket emelve a műdalba – némileg átírta a Csanády György által írt és Mihalik Kálmán által megzenésített, eredetileg egyévente ismétlődő szertartás betétdalaként írt, „Kántáté” című művet, és elkezdte az elszakított Erdély és az erdélyi magyarok himnuszaként énekelni azt.

Ami akkor és azóta is sokaknak nem tetszett. És ahol és amikor ezek az erők voltak hatalmon, ott és akkor a székely himnusz tiltólistán volt. A Romániához csatolt Erdélyben az elmúlt évszázad majd kétharmadában, de az idő csaknem felében csonka-Magyarországon is. Amikor pedig már szabadon lehetett énekelni, megkezdődött a karaktergyilkosság. Például hogy ez „csak” egy műdal. Mintha a műdal valamiféle alacsony minőséget megjelenítő értékkategória, nem pedig műfaji kategória lenne. Mintha egy himnusznak népdalnak kellene lennie. Mintha nem műdal lenne a magyar Himnusztól a Gyöngyhajú lányon át a Love me do-ig számtalan zeneszám és megzenésített költemény. Mellesleg azok műdaloznak a leghangosabban, akik a népzenéért és a néptáncért a legkevésbé sem rajonganak, azokra leginkább a magyarság mucsai mivoltának bizonyítékaiként tekintenek.

Aztán kitalálták, hogy nem is ez az igazi székely himnusz, hanem valami más, hogy van egy „eredeti, ősi” székely himnusz. Ami nem más lenne, mint Bartók Béla Este a székelyeknél című, 1908-ban született műve, amely persze nem kizárt, hogy egy korábbi, több száz éves dallam valamely változatának lejegyzéseként vagy több ilyen dallamváltozat összegyúrásaként született, de amelyhez csak 1940 környékén írt szöveget Tamás Győző szolnoki káplán. Szintén kiváló zene és kiváló szöveg, csíksomlyói búcsúének (műdal!), de semmiképpen nem ez a székely himnusz, és ilyeténképpen való aposztrofálása nem más célt szolgál, mint a végül a magyar nép által székely himnusszá emelt Csanády–Mihalik-mű gyengítését, végső soron deszakralizálását. Szerencsére a magyarok – anyaországiak és erdélyiek – nem sétálnak bele ebbe a kelepcébe, és ahogyan a magyar nemzeti ünnepeken is elhangzik a Himnusz és a Szózat is, úgy hangzik el a csíksomlyói búcsúban is a székely himnusz, és az Ó, én édes jó Istenem… kezdetű Bartók–Tamás-mű is.

Így volt ez a minap is. Szóltak a himnuszok, elhangzott a magyar himnusz, a székely himnusz és az Ó, én édes jó Istenem… is, ami után a román külügyminisztérium, valamint Marcel Ciolacu, a romániai Szociál­demokrata Párt elnöke, a képviselőház elnöke, hamarosan Románia miniszterelnöke intézett kirohanást a székely himnusz nyilvános éneklése ellen. Illetve egészen pontosan a székely himnuszt a búcsúi mise részeként éneklő, erről Facebook-bejegyzésben tudósító Novák Katalin ellen, aki bejegyzésének címéül a székely himnusz utolsó sorát választotta: 

 

„Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!” Ezen akadt ki a román politikai vezetés olyan mértékben, hogy baráthoz nem illő durva módon támadta meg Magyarország köztársasági elnökét.

 

Először a román külügy kifogásolta Novák Katalin nyilvános üzeneteit, mintha Románia külügyminisztériumának bármi köze lenne ahhoz, hogy Magyarország köztársasági elnöke milyen nyilvános üzeneteket fogalmaz meg, majd Ciolacu intézett meglehetősen alpári stílusú kirohanást Novák Katalin ellen. És mivel a köztársasági elnök valamennyiünket képvisel – és nem mellesleg a székely himnusz utolsó soraként énekelt fohász a magyar nemzet túlnyomó többségének érzését, vágyát, óhaját fogalmazza meg –,nemcsak Novák Katalin, hanem Magyarország és az egész magyar nemzet ellen, ami tökéletesen beleillik az elmúlt 160 év „baráti” gesztusainak sorába. Szerencsére azonban a Sándor-palota nem hátrált meg, és egy méltó válasz után a bejegyzést nem távolította el. 

És jól is van ez így: mert igaz ugyan, hogy Erdély – ahogyan a román külügyminisztérium fogalmazott – Románia egyik történelmi régiója, de az a rossz hírünk van a román szomszédoknak, hogy Erdély egyben Magyarország egyik történelmi régiója is. Romániáé az utóbbi száz évben, Magyarországé az előtte volt ezer évben. Egyelőre 1000:100 ide.

A szerző közgazdász, politológus

Borítókép: Csíksomlyói búcsú (Fotó: MTI/Veres Nándor)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Sitkei Levente avatarja
Sitkei Levente

A kihívás

Bayer Zsolt avatarja
Bayer Zsolt

Szembeszállni a sátánnal

Apáti Bence avatarja
Apáti Bence

Brüsszel, a zsarnokság fővárosa

Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

Fogadj be, Európa? Köszi, mégse!

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.