Nemzetpolitikai kérdés az erős család
Kelemen Hunor szerint semmit sem tanultak a magyarországi baloldali politikusok.
Kelemen Hunor szerint semmit sem tanultak a magyarországi baloldali politikusok.
A régebbi időkben feladott magyar képeslapok bájához szervesen hozzátartoznak a míves, tiszteletteljes megszólítások.
Megtartották a romániai magyar iskolák tanévnyitóját Küküllődombón. Százötvenezer diák kezdi el a tanulmányait magyar nyelven.
A történelmi bemutató keretében temesvári hagyományőrző csoportok tagjai játsszák újra a hadvezér történetének főbb mozzanatait.
A képeslapunk hátterében felsejlő Bálványosvár környékének egyik legkedveltebb kirándulóhelye volt Csiszár Dénes „Feredője”.
Elindult egy olyan ügy, amely rendkívül sérelmes az erdélyi egyházkerületek számára.
A hetvenedik születésnapját ünneplő Magyar Állami Népi Együttes a pandémia alatt elmaradt fellépéseit augusztus végén, szeptember elején pótolja.
A Kolozsvárott tevékenykedő piarista szerzetes és akadémikus történész, Biró Vencel (1885–1962) Erdéllyel kapcsolatos munkái jelentek meg egy kötetbe gyűjtve.
Lőrincz Lajos azok közé tartozik, akik életük során „kétlakiak” voltak: régi világba születtek bele, s ahogy felnőttek, egy megváltozott másik vette őket körül.
Igyekszünk azon dolgozni, hogy a magyarságtudatot – amelyet esetleg nem hoz otthonról a gyermek – tőlünk megkapja – foglalja össze küldetését Vaszi Levente oktató, a Fölszállott a páva közönségdíjasa.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Óriási a pánik a háborúpárti táborban.
Sok szót ne vesztegessünk rá, de egy keveset azért igen.
Közös akcióban léptek fel a hatóságok és segélyszervezetek.
A szériaállapotú Polestar 3-as közel 20 kilométerrel szárnyalta túl a korábbi rekordot, amelyet egy Ford Mustang Mach-E tartott.
A kényszersorozások tovább folytatódnak.
Menczer Tamás szerint a Tisza-sziget mögött is Zelenszkij állhat.
Az RTL a mérkőzéseket országos lefedettségű, lineáris, úgy is mondhatjuk, hagyományos tévécsatornán is köteles adni.
A kényszersorozások tovább folytatódnak.
Menczer Tamás szerint a Tisza-sziget mögött is Zelenszkij állhat.
Az RTL a mérkőzéseket országos lefedettségű, lineáris, úgy is mondhatjuk, hagyományos tévécsatornán is köteles adni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.