Erdély legszebb falva, Torockó máig szinte érintetlen téli mikrovilágába enged betekintést ez a 85 éves lap. A felvétel a magyar képeslaptörténet szempontjából is igen érdekes, hiszen téli tájak, hóval borított falvak, városok igen ritkán jelentek meg a régi idők képes levelezőlapjain. A fényképészek vajon szerettek téli álmot aludni azokban az időkben?
Torockói havas lapból is mindössze kettő ismert: az egyik ez a felvétel, a másik egy szinte ugyanebből a szögből készült állókép, ami a Torockó és környéke régi képeslapokon 2. című könyvemben jelent meg. Az itt látható 1937-ben kiadott, de kutatásaim alapján 1934 körül fotózott „múltdarabka” csak azért nem került be a kötetbe, mert annak megjelenése után bukkantam rá. A képeslapgyűjtés ugyebár erősen meglepetésközpontú tevékenység, sokszor a semmiből bukkannak elő az apró kincsek.
Lapunk helyszínét minden bizonnyal felismerik azok, akik már megmászták a régi magyar bányavároska fölé magasodó Székelykőt. Az 1130 méter magas sziklaóriás csúcsát ugyanis leginkább ezen az úton elindulva szokták megközelíteni a túrázók.
A felvételen szereplő házak – ahogy Torockó legtöbb épülete – ma is a régi korokat idézik, köszönhetően annak a páratlan műemlékvédelmi programnak, amely Budapest 5. kerületéhez, azaz Belváros-Lipótvároshoz, Torockó testvérvárosához kapcsolódik. A csodaszép fekvésű Europa Nostra-díjas település, mindezen együtthatóknak köszönhetően, a múlt és a jelen ritkán látott harmóniájának egyik fontos erdélyi helyszíne, ahol az időutazás a mindennapok részének számít.
Az Időutazás a magyar múltba 60. része a délvidéki gőzkompok letűnt világába röpíti az olvasókat.
A sorozat további epizódjait ITT tekinthetik meg.
Borítókép: Torockói részlet a havas Székelykővel. A kolozsvári Fotofilm 1937-es kiadása. (Fotó: Balázs D. Attila gyűjteménye)
