Székelyföld magyar
A román állam addig fog küzdeni, amíg egyetlenegy magyar sem marad Erdélyben.
A román állam addig fog küzdeni, amíg egyetlenegy magyar sem marad Erdélyben.
A vezető román kormánypárt elnöke szerint mindennek az alapját a beruházások jelentik.
Kövér László szerint az embereknek elsődlegesen a lelkét akarják rabul ejteni.
Az Oliv nevű egység Aradon, a hajdani Andrássy téren, 2020 elején nyitott, nem messze a Steindl Imre által tervezett monumentális Városházától.
Bírság kifizetésére kényszeríthetik azokat az üzletláncokat, amelyek tisztességtelen piaci gyakorlatot folytatnak a beszállítókkal.
Az elmúlt 30 év gasztronómiai kalandozásai során nem sok kiemelkedő vegetáriánus étteremben voltam. A képzeletbeli toplista élén ez a kolozsvári hely áll.
Világörökségi helyszín lett a régi Magyarország egyik legfontosabb bányavárosa.
Mai magyarországi mércével nem egyszerű felfogni azt, hogy mit is jelent, ha egy állam saját aranybányákkal rendelkezik.
Nem volt hajlandó kegyelmet kérni a román államtól a terrorizmus vádjával öt éve letartóztatott Beke István Attila.
A csereberevárosok arculatának, lelkének cseréje a magyar többséggel sohasem bíró Fiume esetében éppúgy megtörtént, mint az ősmagyar Nagyváraddal, Szabadkával.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Óriási a pánik a háborúpárti táborban.
Sok szót ne vesztegessünk rá, de egy keveset azért igen.
Közös akcióban léptek fel a hatóságok és segélyszervezetek.
A szériaállapotú Polestar 3-as közel 20 kilométerrel szárnyalta túl a korábbi rekordot, amelyet egy Ford Mustang Mach-E tartott.
A kényszersorozások tovább folytatódnak.
Menczer Tamás szerint a Tisza-sziget mögött is Zelenszkij állhat.
Az RTL a mérkőzéseket országos lefedettségű, lineáris, úgy is mondhatjuk, hagyományos tévécsatornán is köteles adni.
A kényszersorozások tovább folytatódnak.
Menczer Tamás szerint a Tisza-sziget mögött is Zelenszkij állhat.
Az RTL a mérkőzéseket országos lefedettségű, lineáris, úgy is mondhatjuk, hagyományos tévécsatornán is köteles adni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.