Tudd, hogy miért csinálod – megjelent a sikersportkönyv folytatása
A sztorikkal és tanulságokkal teli portrékötetben huszonkilenc klasszis sportoló meséli el a nehézségekkel tarkított útját a csúcsig.
A sztorikkal és tanulságokkal teli portrékötetben huszonkilenc klasszis sportoló meséli el a nehézségekkel tarkított útját a csúcsig.
Műtétje után Érdi Mária nem sietteti a felépülését.
A hatodik helyen álló Vadnai Jonatán is izgulhat, hogy mikor szállhat vízre.
Azok után, hogy vasárnap futamot nyert, Érdi Mária hétfőn megismételte ezt a teljesítményt.
Érdi Mária sérüléssel bajlódva vitorlázik, és a 25. helyen áll.
Érdi Mária és Vadnai Jonatán az egész magyar vitorlázósportot és az egész nemzetet képviselik.
Érdi Mária német és dán ellenfeleket előz meg.
A már jelenleg is a BOM Alapítvány támogatásával tanuló sportolók száma hatvanöt főre emelkedik.
A világ- és immár Európa-bajnok vitorlásversenyző, Érdi Mária Athénban a szél hiányával is megküzdött.
Érdi Mária rajt-cél győzelmet aratott Athénban, ahol Vadnai Jonatán olimpiai kvótát szerzett
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A reptér jelenleg fennakadás nélkül üzemel, járatkésés vagy törlés nincs.
Aki keres, az talál – írta közösségi oldalán a budapesti Fidesz frakcióvezetője.
A kormányfő mindenkit a békemenetre invitál.
Budapest felé egy sávon halad a forgalom.
Rossz hír a háborúpártiaknak, és jó hír mindazoknak, akik békére vágynak, hogy az amerikaiak egyáltalán nem adták fel a békecsúcs megrendezésére vonatkozó terveiket – jelentette ki Szijjártó Péter.
Az Egyesült Államokban példaként tekintenek a magyar családpolitikára, s a jelenlegi adminisztráció a családpolitikai intézkedések terén hazánknak ezen példáját követi.
Napirenden a budapesti békecsúcs – írta közösségi oldalán a külügyminiszter.
A gólpassza után be is talált a magyar válogatott csapatkapitánya, ezzel lett teljes a liverpooli gála.
Kedvcsináló videót tett közzé a frakcióvezető.
Négy vereség után a Bajnokok Ligájában öt gólt vágva javítottak az angolok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.