Idei hetedik rakétakísérletét hajtotta végre Észak-Korea
Mun Dzse In dél-koreai elnök az ENSZ-határozatok megsértésével vádolta meg Phenjant.
Mun Dzse In dél-koreai elnök az ENSZ-határozatok megsértésével vádolta meg Phenjant.

A tesztek sikeresek voltak, Phenjan a rakétaindításokat az önvédelem szuverén jogaként védte.

A dél-koreai hadsereg csütörtökön jelentette, hogy Észak-Korea újabb rakétakísérletet hajtott végre.

Az ügyben a nap folyamán rendkívüli ülést tartott a dél-koreai nemzetbiztonsági tanács.

Olyan sürgető kérdésekről tárgyaltak, mint az orosz–ukrán konfliktus vagy Észak-Korea rakétafenyegetései.

A szakértők véleménye megoszlik arról, hogy milyen okok állhatnak a gyakori tesztek mögött.

A kommunista állam csupán az önvédelmi jogát gyakorolta – közölték.

Az állami hírügynökség megerősítette, hogy új típusú fegyverrel kísérleteztek.

Észak-Koreának kevesebb, mint hét nap alatt ez volt a második tesztje.

Phenjan rövid időn belül hiperszonikus robbanófejet is hadrendbe akar állítani.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

Az elvek feladása hosszú távon megsemmisüléssel jár.

Erre varrjon gombot Magyar Péter.

Az elemző emlékeztetett: Magyar Péter korábban maga is kijelentette, hogy sem 2018-ban, sem 2022-ben nem történt csalás.

A Capgemini olyan eszközt adott az ICE-nak, amelyet Donald Trump bevándorlásellenes kampányában használnak.

A megállapodás célja a nemzetközi hallgatói létszám növelése és a tudományos kapcsolatok bővítése.

A fűtési nehézségekkel küzdők aránya Magyarországon a legalacsonyabb, öt százalék.

Hárisz Pavlidisz nem tagadja, hogy nem a bronzéremért jöttek az Európa-bajnokságra.

Az UVSE húsz esztendős kapusa csereként beállva kettőt védett az ötméterespárbajban, s Eb-döntőbe juttatta Magyarországot.

Kellemetlen a tiszás Kármán Andrásnak, hogy az ellenzéki párt egykori egyházügyi vezetője kitálalt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.