KCNA: Észak-Korea egy új, hiperszonikus rakétát tesztelt
Phenjan ENSZ-nagykövete közölte, senki sem vitathatja el az ország jogát az önvédelemhez és a fegyverkísérletekhez.
Phenjan ENSZ-nagykövete közölte, senki sem vitathatja el az ország jogát az önvédelemhez és a fegyverkísérletekhez.

Kis hatótávolságú ballisztikus rakétát teszteltek, majd az ENSZ-közgyűlésen Washingtont bírálták.

Kim Dzsong Un húga harcias üzenetet küldött Észak-Korea déli szomszédjának.

A hétvégi volt az első ilyen jellegű kísérlet Phenjan részéről hat hónapja.

Sikeresen teszteltek a hétvégén több, nagy hatótávolságú manőverező robotrepülőgépet.

Phenjan nem jelentett egyetlen fertőzöttet sem, és szigorú járványügyi intézkedéseket hozott.

Szöul hangsúlyozta, hogy a kilencnapos hadgyakorlat kifejezetten védelmi jellegű lesz majd.

Phanjan: Szöul a közös hadgyakorlatot választotta az Egyesült Államokkal a két Korea közti béke helyett.

Kim Jo Dzsong: Phenjan tovább dolgozik önvédelmi elrettentő eszközei fejlesztésén.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

Az elvek feladása hosszú távon megsemmisüléssel jár.

Személyi sérülésről egyelőre nincs hír, az omlás azonban jelentős anyagi kárt okozott, és felmerült, hogy a templom környezetében zajló földmunkák is hozzájárulhattak a tragédiához.

A drón megközelítette az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót.

A Capgemini olyan eszközt adott az ICE-nak, amelyet Donald Trump bevándorlásellenes kampányában használnak.

Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.

Hárisz Pavlidisz nem tagadja, hogy nem a bronzéremért jöttek az Európa-bajnokságra.

A megállapodás célja a nemzetközi hallgatói létszám növelése és a tudományos kapcsolatok bővítése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.