Észak-Korea ismét ballisztikus rakétát indított
Annak ellenére történt az eset, hogy az ilyen kísérleteket az ENSZ határozatai tiltják számára.
Annak ellenére történt az eset, hogy az ilyen kísérleteket az ENSZ határozatai tiltják számára.

Egy ismeretlen átjutott a két Koreát elválasztó, szigorúan őrzött övezeten, és belépett Észak-Koreába.

Szöul és Washington a héten jelentette be egy nyilatkozattervezet előkészítését, Phenjan válaszára várnak.

A Kim család három nemzedék óta vezeti az országot, 1948 óta korlátlan hatalommal.

A jövő kihívásairól, az atomprogramról és egy lehetséges utódról Bartók András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója nyilatkozott lapunknak.

Az egykor az ország egyik legbefolyásosabb funkcionáriusa, Kim Jong Dzsu 101 éves volt.

A remeteállam a járvány és a szankciók miatt sem képes az önellátásra.

Szöul szerint Phenjan rövid hatótávolságú, tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétát lőtt ki.

Kim Dzsong Un hangsúlyozta: önvédelmi célból fejleszti a hadseregét, nem akar háborút indítani.

Szöul bejelentette, hogy az összeköttetés valóban helyreáll.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

Az elvek feladása hosszú távon megsemmisüléssel jár.

Erre varrjon gombot Magyar Péter.

Az elemző emlékeztetett: Magyar Péter korábban maga is kijelentette, hogy sem 2018-ban, sem 2022-ben nem történt csalás.

A Capgemini olyan eszközt adott az ICE-nak, amelyet Donald Trump bevándorlásellenes kampányában használnak.

A megállapodás célja a nemzetközi hallgatói létszám növelése és a tudományos kapcsolatok bővítése.

A fűtési nehézségekkel küzdők aránya Magyarországon a legalacsonyabb, öt százalék.

Hárisz Pavlidisz nem tagadja, hogy nem a bronzéremért jöttek az Európa-bajnokságra.

Az UVSE húsz esztendős kapusa csereként beállva kettőt védett az ötméterespárbajban, s Eb-döntőbe juttatta Magyarországot.

Kellemetlen a tiszás Kármán Andrásnak, hogy az ellenzéki párt egykori egyházügyi vezetője kitálalt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.