Kim Dzsong Un konferenciát tartott a megbonthatatlan párturalom megerősítésére
A tanácskozás központjában a Munkáspárton belül működő, befolyásos Pártélet Irányelvei nevű ernyőszervezet állt.
A tanácskozás központjában a Munkáspárton belül működő, befolyásos Pártélet Irányelvei nevű ernyőszervezet állt.

A remeteállam statisztikái szerint az elmúlt hat napban a napi növekedés nem haladta meg a húszezret.

Észak-Korea és Oroszország már korábban is többször kiállt egymás mellett.

Az Egyesült Államok figyelmeztetett: Észak-Korea öt év után újabb nukleáris tesztre készül.

Észak-Korea vasárnap végrehajtott rakétatesztje minden korábbinál nagyobb volt.

Az Egyesült Királyságban a királynő platinajubileumát, azaz trónra lépésének 70. évfordulóját ünneplik.

Négyszázezerről közel kilencvenezerre csökkent a lázas tüneteket produkáló emberek száma.

A nyugati országok attól tartanak, Észak-Korea hamarosan végrehajthatja hetedik nukleáris kísérletét.

Az amerikai elnök Kim Dzsong Unnak csak annyit üzent: „Helló!”

Joe Biden amerikai elnök Dél-Koreában azt mondta, hajlandó találkozni Kim Dzsong Unnal is.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ilyen az, amikor egy városnak nincs gazdája.

Pusztaszabolcsra érkezett a Lázárinfó.

Ez mind a háborús tervük része – mondja a kormányszóvivő.

Hatalmas tömeg várja mindenütt a magyar miniszterelnököt.

A férfi 2024-ben érkezett az országba.

Dobrev Klára és a DK elvenné a külhoni magyarok szavazati jogát.

Január végén az Európai Bizottság vizsgálatot indított az X anyavállalata, az xAI ellen is.

Mundruczó Kornél alkotásának premierje február 16-án lesz.

A nemzeti petíció bizonyítja, hogy a kormány nem a magyarok feje fölött dönt.

Tóth Alex után már a második ferencvárosi nevelés került egy komoly klubhoz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.