Támogatná Szöul Kim Dzsong Unt, ha megválna atomfegyvereitől

Dél-Korea olyan segélyezési tervet kínált fel, amely jelentősen javítaná Észak-Korea gazdaságát.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2022. 08. 15. 9:43
KIM Dzsong Un
Phenjan, 2022. június 28. A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsong Un elsõszámú észak-koreai vezetõ, a Koreai Munkapárt fõtitkára, a Nemzetvédelmi Bizottság elsõ elnöke a párt phenjani vezetõségi ülésén 2022. június 27-én. MTI/AP/KCNA/KNS Fotó: -
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jun Szuk Jol dél-koreai elnök hétfőn bejelentette, hogy kormánya nagyszabású segélyezési tervet kínál északi szomszédjának, ha az megválik atomfegyvereitől. A politikus hangsúlyozta, hogy az atomfegyver-mentesítés „elengedhetetlen” a tartós béke megteremtéséhez a félszigeten. Szöul terve keretében élelmiszereket, energiát, valamint segítséget nyújtana az infrastruktúra – például a kikötők, repülőterek és kórházak – korszerűsítéséhez.

 

A kezdeményezés révén fokozatosan és jelentősen javulna Észak-Korea gazdasága és népének életszínvonala, de csak abban az esetben, ha Phenjan leállítja nukleáris programját, és elkezdi atomfegyvereinek tényleges és érdemi felszámolását

 

– tette hozzá Jun.

Az államfő javaslatát az 1945-ös japán gyarmati uralom végének évfordulója alkalmából tartott beszédében fejtette ki. A múlt héten Phenjan azzal fenyegetőzött, hogy „kiirtja” a dél-koreai tisztviselőket, azzal vádolva őket, hogy ők terjesztették el Covid–19 járványt országában. Júliusban Kim Dzsong Un észak-koreai vezető azt mondta: országa „készen áll arra, hogy mozgósítsa” nukleáris kapacitását az Egyesült Államok vagy Dél-Korea elleni háborúban.

 

Regionális szakértők szerint igen csekély az esélye annak, hogy Phenjan elfogadja ezt a dél-koreai ajánlatot, amelyre Jun Szuk Jol is utalt, mivel Észak-Korea, amely bruttó hazai termékének (GDP) nagy részét fegyverprogramjába fekteti, már régóta világossá tette, hogy nem fog ilyen megállapodást kötni.

 

Észak-Korea idén rekordszámú fegyvertesztet hajtott végre, köztük egy nagy hatótávolságú interkontinentális ballisztikus rakétával, amellyel először 2017-ben kísérletezett. Washington és Szöul az elmúlt hónapokban többször is figyelmeztetett arra, hogy Észak újabb nukleáris kísérletre készül, amely már a hetedik lenne az ország történetében.

Borítókép: Kim Dzsong Un első számú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt főtitkára (Fotó: MTI/AP/KCNA/KNS)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.