Roberta Metsola: A békéhez Ukrajnának szabadnak kell lennie
Az Európai Parlament elnöke szerint Oroszország próbálja frakciókra osztani a világot.
Az Európai Parlament elnöke szerint Oroszország próbálja frakciókra osztani a világot.

Orbán Balázs: Ukrajna nem hagyhatja figyelmen kívül a területén élő nemzeti kisebbségek jogait.

A munka folytatódik. Nekünk Magyarország az első! – közölte Orbán Viktor kormányfő hivatalos közösségi oldalán.

A kormányfő politikai igazgatója szerint ez az európai gazdasági növekedés alapja, nem pedig a bevándorlás.

Az unió által szállítandó egymillió tüzérségi lőszer ügye mellett a klímavédelemről is egyeztetnek a vezetők.

Az olasz miniszterelnök az európai tagországok együttműködését szorgalmazza a migráció ügyében.

A kormányfő új bejegyzést tett közzé hivatalos közösségi oldalán.

A magyar kormányfő az ukrajnai háborúról is tárgyal a brüsszeli EU-csúcson.

Az egyeztetést három fő téma uralja majd: az ukrajnai háború, az unió versenyképessége és a migráció.

Az ukrajnai napirendi pont kapcsán Orbán Viktor ismét azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat szorgalmazott.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ajándékot kaptak a gyerekek.

Orbán Viktor videóban rántotta le a leplet a titokról.

Miközben Amerika és Oroszország a békéről egyezkedik, az erőtlen Európa csupán beszél, és saját jövőjének alakításából is kimarad.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet élményt varázsolt több tucat gyermeknek.

Az amerikaiak már nem kérnek a végtelen háborúból.

A rablótámadást a repülőtér egyik termináljának parkolóházában követte el négy férfi. Az eset fennakadást okozott a repülőtér forgalmában is.

A Kreml szerint az amerikai nemzetbiztonsági stratégia módosításai sokban megegyeznek Moszkva elképzeléseivel.

Gyertyagyújtás a Múzeumkertben.

A tavaly honosított játékos nemcsak a nemzeti együttesben, hanem Európa egyik legjobb csapatában is meghatározó szerepet tölt be.

Már a bajnokságban is egyre jobb formába lendül a Ferencváros, amely ezen a héten másodszor is nyert a Kisvárda ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.