Meghaladja a 20-64 éves korosztály foglalkoztatottsága az uniós célértéket
Csath Magdolna közgazdász a köztelevízióban arra is felhívta a figyelmet, hogy vannak még tartalékok a hazai munkaerőpiacon.
Csath Magdolna közgazdász a köztelevízióban arra is felhívta a figyelmet, hogy vannak még tartalékok a hazai munkaerőpiacon.

Christine Lagarde, az intézmény ősszel kinevezett elnöke a jelek szerint ellenállásra számíthat az igazgatótanács új tagja, Isabel Schnabel részéről.

Az államtitkár a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában elmondta, azt szeretnék elérni, hogy Európa képes legyen megvédeni magát a migrációs válságban és megerősíteni a gazdaságát.

Évente minden uniós lakos átlagosan 2200 eurót, átszámítva havonta nagyjából 60 ezer forintnak megfelelő összeget költ az egyéni és a közösségi közlekedésre.

A Lifeline német nem kormányzati szervezet egyik hajójának kapitánya tavaly szeptemberben megsértette a civil hajókra vonatkozó hatósági tilalmat, és olasz területre lépett.
Az ellenzék mesterterve az, hogy még 2020-ban újabb, az általuk kitalált hazugságokra alapozott eljárás induljon Magyarország ellen a 7. cikkely szerint – fogalmazott Deutsch Tamás.

Több tíz millió dollárt költ idén az amerikai fejlesztési ügynökség, a USAID a Balkánon tapasztható kínai és orosz terjeszkedés visszaszorítására.
A következő hónapok fogják eldönteni hogyan tovább, hogy aztán, ha nem maradunk a néppártban mert úgy ítéljük meg, hogy reménytelen ez a küzdelem – mondta Hidvéghi Balázs.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A lakók állapota miatt riasztották a mentőket is.

Szakértők szerint életveszélyes az egyre terjedő extrém siklás.

A Tisza Párt egyik meghatározó figurája többször utalt rá: az erőszakos fellépés neveltetéséből fakad.

Háromból két hallgató magyar hallgató a világ legjobbjai között jegyzett egyetemre jár.

A brit állampolgárok életéért London lesz a felelős – fogalmazott az orosz külügyi szóvivő.

Izrael és a Hamász egymást vádolja a tűzszünet rendszeres megsértésével.

Egy szemtanú szerint hatalmas detonáció volt.

A nyitónapon az esti mérkőzéseken sem borult a papírforma a férfikézilabda Európa-bajnokságon.

Egyelőre nem világos, hogy a katonák meddig maradnak.

Folytatódik a DPK országjárása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.