Manfred Weber visszalépett a csúcsjelöltségtől
Megnyílt az út a szintén német Ursula von der Leyen előtt, hogy a bizottság elnökévé válhasson. Úgy tudjuk, az Európai Néppárt Webert az Európai Parlament elnöki posztjára sem jelöli.
Megnyílt az út a szintén német Ursula von der Leyen előtt, hogy a bizottság elnökévé válhasson. Úgy tudjuk, az Európai Néppárt Webert az Európai Parlament elnöki posztjára sem jelöli.

Napokkal azután, hogy az Egyesült Államok tűzszünetet kötött Kínával a kettejük közt zajló kereskedelmi háborúban, Washington felmelegített egy másik, ezúttal Európával régóta folytatott vitát.
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke új potenciális jelöltek neveit terjeszti az Európai Unió állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács elé az unió vezető tisztségeinek betöltése érdekében – jelentette kedden a Die Welt című konzervatív német l
Markus Ferber befolyásos CSU-politikus szerint túlzás, hogy az EU állam- és kormányfői akarják megmondani, ki legyen az EP elnöke, illetve hogy a választási vesztesekből győztesek lesznek.

Donald Tusk felfüggesztette a hétfői tárgyalásokat. Nem született döntés a bizottsági elnök személyéről az Uniós csúcson, és folytatódik a harc a brüsszeli csúcspozíciókért.

A visegrádi négyek (Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Magyarország – V4) megkerülésével nem lehet döntést hozni – jelentette ki Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az M1 aktuális csatornán hétfő este.
Hétfőtől hat hónapig Finnország tölti be az Európai Unió soros elnökségét, az észak-európai ország Romániától vette át, majd januárban Horvátországnak adja tovább a tisztséget.
Az Európai Unió 28 tagállamában szezonális kiigazítással 6,3 százalékos munkanélküliségi ráta alakult ki májusban az áprilisi 6,4 százalék és a tavaly májusi 6,9 százalék után.
Az Európai Uniós politikai játszmák középpontjában Jean-Claude Juncker bizottsági elnök utódlásának kérdése áll.

Az Alapjogokért Központ vezető elemzője szerint a csúcsjelölt kapálózik, hogy valamilyen pozíciót megkapjon az Európai Néppárt frakcióvezetői tisztségén kívül.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter és a hozzá közel álló szakértők megszüntetnék a lakosságvédelmi intézkedést.

Egymillió háztartás fizetőképességét kockáztatná a brüsszeli kottából játszó Tisza Párt.

A rászorulóknak a tűzifát továbbra folyamatos is biztosítják.

A miniszterelnök a résztvevők kérdéseire is válaszol a háborúellenes gyűlésen.

Speciális ügyészségi egységet hoznak létre a „gyűlölet-bűncselekmények” üldözésére.

Egyre többen tárgyalnának Vlagyimir Putyinnal.

Az ukrán elnök foggal-körömmel ragaszkodik a foteljéhez.

Fucsovics Márton vasárnap mutatkozik be az Australian Openen.

Már a nyomvonal is végleges, megkezdődhet az ország egyik legfontosabb tehermentesítő útvonalának kialakítása.

Továbbra sem ismert, az FTC kivel pótolja a két meghatározó futballistát, Tóth Alexet és Varga Barnabást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.