Hollik István: Ha a vezetők jók, az Európai Unió újra sikeres lehet
A kormányszóvivő közölte: a gyakorlatban is problémájuk van a csúcsjelölti rendszerrel, mert olyan jelölteket állítottak, akiket Magyarország és a V4-ek nem tudnak elfogadni.
A kormányszóvivő közölte: a gyakorlatban is problémájuk van a csúcsjelölti rendszerrel, mert olyan jelölteket állítottak, akiket Magyarország és a V4-ek nem tudnak elfogadni.

A visegrádi négyes együttműködés nem csupán működik, de mára megkerülhetetlenné is vált az európai uniós politikában – mondta a házelnök Poprádon.
A külgazdasági és külügyminiszter felháborítónak nevezte, hogy mindössze egy fejezetet nyitottak meg, miközben a szerbek technikailag ötre is készen álltak.

Decemberben elnökválasztásra, januárban az Európai Unió soros elnökségének átvételére, jövő év végén parlamenti voksolásra készül Horvátország.

Az Európai Néppárt tegnap újra kiállt Manfred Weber európai bizottsági elnöki ambíciói mellett, miközben a csúcsjelölt Berlinben politikai „mecénásával”, Angela Merkellel találkozott.

Zsigó Róbert, az Élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár szerint az uniós vizsgálattal azt sikerült elérni, hogy a vizsgált élelmiszerek csupán egyharmadáról mutattak ki különbséget.

Jean-Claude Juncker bizottsági elnök még 2017 szeptemberében jelentette ki, hogy „a szlovákok nem érdemelnek kisebb halrudakat”, beismerve, hogy igenis létezik a kettős mérce az élelmiszerek terén.

A legesélyesebb brit kormányfő-jelölt megerősítette azt a véleményét is, hogy lehetséges a brexit jelenleg érvényes október 31-i határnapjáig új megállapodás elérése az EU-val.
Valahányszor a térség felszabadult, ahhoz mindig a nemzet adta a kereteket – mondta a Fidesz európai parlamenti képviselője Londonban.
Magyarország amellett áll ki, hogy azonnal kezdődjenek meg a csatlakozási tárgyalások Brüsszel és Szkopje között – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter és a hozzá közel álló szakértők megszüntetnék a lakosságvédelmi intézkedést.

Egymillió háztartás fizetőképességét kockáztatná a brüsszeli kottából játszó Tisza Párt.

A rászorulóknak a tűzifát továbbra folyamatos is biztosítják.

A miniszterelnök a résztvevők kérdéseire is válaszol a háborúellenes gyűlésen.

A céldátumok egyre közelebb kerülnek.

Speciális ügyészségi egységet hoznak létre a „gyűlölet-bűncselekmények” üldözésére.

Egyre többen tárgyalnának Vlagyimir Putyinnal.

A Trónok harca egykori sztárja a harmadik színésznő, aki életre kelti az ikonikus brit régészt.

The DPK nationwide tour continues with live coverage of the event online and on Hir TV, while Magyar Nemzet provides continuous reporting.

Fucsovics Márton vasárnap mutatkozik be az Australian Openen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.