Hidvéghi Balázs: A Fidesz döntése lesz néppárti tagságának sorsa
A Fidesz kommunikációs igazgatója a Kossuth Rádióban úgy fogalmazott, az Európai Néppárt „se hús, se hal, balfelé mozduló politikája” gyengülést hozott.
A Fidesz kommunikációs igazgatója a Kossuth Rádióban úgy fogalmazott, az Európai Néppárt „se hús, se hal, balfelé mozduló politikája” gyengülést hozott.

Csaknem hetvenezerre nőtt azoknak a bevándorlóknak a száma, akik idén Görögországban bekerültek az ENSZ és az Európai Unió közös migránskártyaprogramjába.

Az EP- választásokat követő informális EU-csúcson a három legnagyobb európai pártcsalád koordinátorokat nevezett ki az uniós tisztújításról szóló egyeztetések lebonyolítására.
Donald Tusk a mai találkozó eredményességétől függetlenül is folytatja a konzultációt a tagállami vezetőkkel, illetve a csúcsjelölteket delegáló Európai Parlamenttel.
A „populista nacionalisták” is veszélyt jelentenek az Európai Unió egységére, egyebek mellett erről is szó volt a Pozsonyban tegnap elkezdődött biztonságpolitikai konferencián.

Az Európai Unióban 2017-ben leleplezett metamfetamint (pervitint) előállító műhelyek mintegy 90 százaléka Csehországban működött – közölte Viktor Mravcík, a kábítószer és más függőséget figyelő cseh nemzeti központ vezetője csütörtökön Prágában, az Európa
Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) becslései szerint 11 gazdasági ágazatban a hamisításból és a kalóztevékenységből fakadó veszteség uniós szinten 18 686 milliárd forintot tesz ki évente, Magyarországon pedig 223,6 milliárd forint kárt ok
Miközben Olaszországgal szemben indokoltnak találták egy esetleges eljárás indítását, a spanyoloknál épp a tíz évvel ezelőtt indított utolsó fegyelmezés lezárásáról döntöttek.

A kormányváltó hangulatot gerjeszti, hogy a múlt héten nyilvánosságra került az Európai Bizottság könyvvizsgálói jelentése, amely összeférhetetlenséget állapított meg vele kapcsolatban.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Magyar Kétfarkú Kutyapárt is megtette a maga bejelentését.

Annyira ittasak voltak, hogy nem is tudták, mit hoztak el.

Egy csárda lett a befutó, a vendégek alig hittek a szemüknek.

A Tisza „az európai háborús párt magyar lerakata” – írta a politikai igazgató.

Az eset előtt néhány nappal a csecsen vezető nyilvánosan bírálta az ukrán elnököt.

A Shell múltját súlyos vádak árnyékolják be.

Európa figyelmeztetést adott ki.

Hungary's prime minister also took questions from participants at the anti-war rally.

A Liverpool szombati bajnokija előtt sokáig kell visszamenni az időben elrontott Szoboszlai-tizenegyesig.

Pécsi Ármin is megtette a magáét, hogy így alakuljon a bajnoki.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.