Bolond meccs: a 84. percig 0-0, aztán tíz perc alatt 0-3
A magyar válogatott a hajráig nagyszerűen tartotta magát, a portugáloknak a szerencse is besegített.
A magyar válogatott a hajráig nagyszerűen tartotta magát, a portugáloknak a szerencse is besegített.

A rengeteg ember a jó szervezésnek köszönhetően zavartalanul juthatott el a stadionba.

A klip Lotfi Begi George Ezra világszerte ismert, Budapest című számát gondolta újra.

A Fradi klubrekordere szerint öt éve sem vártuk a bravúrt a portugálok ellen, akár idén is meglephetjük Ronaldóékat.

A későbbi bajnok luzitánok majdnem pont nélkül maradtak a magyar válogatott ellen.

Szlovákia 2-1-re verte a második félidőben tíz emberre fogyatkozott Lengyelországot.

A kapitány szerint a játékosok már alig várják, hogy kedden este ők is elkezdjék az Eb-t.

A portugál kapitány szerint a minőség mellettük szól, de az önmagában nem tud meccset nyerni.

Az ötszörös aranylabdást most nem érdeklik az egyéni rekordok, számára csak a címvédés a fontos.

Döme a magyar válogatott után a játékosmúltja miatt az olaszoknak és a németeknek szurkol.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az egyéni jelöltek már ismertek, rövidesen napvilágot lát a Fidesz–KDNP választási listája is.

Függetlenek domináltak az év első voksolásain.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Trump tervei az olajra fókuszálnak.

Az emberek nyíltan szembeszállnak a hatóságokkal, így pár szerencsés megmenekül az elhurcolás elől.

Nem szűnnek a harcok, egyre csak fokozódnak.

Várhidi Péter óva int minden magyar futballistát, aki az olasz labdarúgásban vágyik karrierre.

Nem művészek, hanem túlélők képei költöztek be a Capa Központba.

Módfelett elgondolkodtató a legnagyobb olajtartalékokkal rendelkező országok sorrendje és részesedése, mert ezek a mintázatok alapvetően határozhatják meg a jövő század világhatalmi mozgásait.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.