Tízéves a nemzeti kisebbségek védelmét szavatoló Kalmár-jelentés
Az EU ismerje el, hogy a nemzeti kisebbségek ügye nemcsak egy ország belügye, hanem európai ügy.
Az EU ismerje el, hogy a nemzeti kisebbségek ügye nemcsak egy ország belügye, hanem európai ügy.
Az orosz szóvivő szerint a testület leépüléséről van szó, amely politikai képmutatásban és kettős mércében vergődik.
A nők ellen elkövetett erőszakos cselekmények száma drasztikusan emelkedik Németországban, ennek ellenére a kormány nem képes eleget tenni az isztambuli egyezményben vállalt kötelezettségeinek.
Az ENSZ főtitkára a globális nőszervezetek támogatásáról beszélt.
Erre egy jelentés világított rá.
Didier Reynders belga, Indrek Saar észt, valamint Alain Berset svájci politikus indul a hivatalért.
A KDNP politikusa lapunknak elmondta, hogy a baloldal mozgósította a külföldi elvbarátait a javaslattal szemben.
Sebestyén Géza osztotta meg a listát.
Az Európai Tanács független testülete szerint a kisebbségi törvény továbbra sincs összhangban a nemzetközi előírásokkal.
Örményország eltörölte a halálbüntetés kiszabásának lehetőségét háborús helyzetben is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Több tucat halálos áldozata van a merényletnek.
Azonnal és határozottan cselekednünk kell a harcok leállítása és az iráni nukleáris programról szóló komoly és tartós tárgyalásokhoz való visszatérés érdekében – hangsúlyozta António Guterres, a világszervezet vezető diplomatája.
A Real Madrid magabiztos győzelmet aratott a klubvilágbajnokságon, de a győzelem mögött rejtélyes események és furcsa jelek tűntek fel. Vajon mi zajlik a madridiaknál a felszín alatt?
A jemeni közlemény szerint Amerika és Izrael közösen felelősek a térség felforgatásáért.
Az RMDSZ elnöke közösségi oldalán közzétett videóüzenetet.
A lengyel választás üzenete egész Európának szól: a lengyel elnökválasztás nemcsak Lengyelország, hanem egész Európa jövőjét érintette – Bóka János európai ügyekért felelős miniszter.
A SANA szíriai hírügynökség az egészségügyi minisztériumra hivatkozva 52 sebesültről jelentett.
Az RMDSZ elnöke közösségi oldalán közzétett videóüzenetet.
A lengyel választás üzenete egész Európának szól: a lengyel elnökválasztás nemcsak Lengyelország, hanem egész Európa jövőjét érintette – Bóka János európai ügyekért felelős miniszter.
A SANA szíriai hírügynökség az egészségügyi minisztériumra hivatkozva 52 sebesültről jelentett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.