A nem őshonos fajok sokba kerültek Európának
Csak a patkányok az 1960 és 2020 közötti időszakban mintegy 5,5 milliárd eurónyi kárt okoztak.
Csak a patkányok az 1960 és 2020 közötti időszakban mintegy 5,5 milliárd eurónyi kárt okoztak.
Ami a Közel-Keleten történik, az már jócskán kihat Európára, s a mi városaink és gyermekeink sorsára.
Pedig a baloldali elképzelések alapján az adófizetőknek lenne okuk aggodalomra.
„Kiderült ismét, hogy Cseh Katalint csak a pénz és a hatalom érdekli” – jelentette ki Deutsch Tamás.
Csak Spanyolország maradt meg hírmondónak, a franciák, a németek és az argentinok is kiestek.
Az idei bevándorlási adatok alapján megállapítható, hogy nem ért véget az európai migrációs válság.
A Clipper-misszió célja, hogy nagyfelbontású felvételeket készítsenek a Jupiter holdjának felszínéről.
A brüsszeli elit – Merkel és Soros, illetve a globális pénzügyi körök hathatós inspirálásával – bevándorlásbarát álláspontra helyezkedett, s ezt kérte számon a tagállamokon is.
Minél nagyobb a velünk szemben alkalmazott külső nyomás, annál inkább ellenállunk és összetartunk.
Ahogy 1456-ban, 2021-ben is csak az öntudatos Magyarország állhatja meg a helyét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A baszk szakember Kylian Mbappé hiányáról és Trent Alexander-Arnoldról is beszélt.
A spanyol csapat a 90. perc után tizenegyest hibázott az Al-Hilal ellen.
Elhíresült mondataikkal szembesítette a Tisza Párt politikusait a kommunikációs igazgató.
Az Egyesült Államok szövetségi határőrséget is irányító Vám- és Határvédelmi hatósága közölte a májusi adatokat a déli, Mexikó felőli határán feltartóztatottak számára vonatkozóan.
Különleges elsőséget mondhat magáénak a hőgyészi otthon lakója.
Irán és Izrael között továbbra is heves harc folyik.
Átvenné a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézetét az egyetem.
Az osztrák köztársasági elnöki palota sajtóelhárítása napok óta mást sem tesz, csak akadályozza a független sajtó munkáját. Ausztriában véget érni látszik a sajtószabadság.
Különleges elsőséget mondhat magáénak a hőgyészi otthon lakója.
Irán és Izrael között továbbra is heves harc folyik.
Átvenné a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézetét az egyetem.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.