Pusztító hurrikán fenyegeti Floridát + videó
A helyzet annyira drámai, hogy egy meteorológus sírva fakadt, amikor a hurrikán erejéről beszélt.
A helyzet annyira drámai, hogy egy meteorológus sírva fakadt, amikor a hurrikán erejéről beszélt.

Katonai repülőgépekkel, bérelt charterjáratokkal utaztatják haza állampolgáraikat a nyugati országok Libanonból. Több ezren távoztak már az országból.

Az erős szél súlyosbítja az erdőtüzet Izmir Karsiyaka kerületében, ami széles körű evakuálásokhoz és hatalmas pusztításhoz vezetett.

A régió kormányzója szerint az ukrán hadsereg utcai harcokra készíti elő a várost.

Egy természetvédelmi terület nagy része elpusztult Dél-Afrikában.

Észak-Korea pénteken tüzérségi gyakorlatot indított a Dél-Koreai határ közelében, kétszáz lövést adott le a két ország közötti vitatott tengeri határtérség felé, megsértve ezzel a 2018-as katonai egyezményt.

A párizsi látványosság három emeletét kellett kiüríteni szombat délután.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán jelentette ezt be.

Az evakuálást haladéktalanul megkezdik, az intézkedésre a vezetést megbuktató katonai puccs miatt kerül sor.

A görög szigeten körülbelül négyszáz magyar tartózkodik, sokan aggódnak a hazajutás miatt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A háborúellenes gyűlésről posztolt a miniszterelnök.

Polgármestert és önkormányzati képviselőket is választanak.

Elkel a sál, sapka, nagykabát.

Károlyi Mihály súlyosan tévedett, a politikája illúziókba sodorta Magyarországot.

Precíziós légicsapás semmisítette meg az épületet.

Sem pénzzel, sem fegyverrel nem szabad támogatni Ukrajnát, amelynek európai uniós tagságával sem lehet egyetérteni – közölte Tomio Okamura.

Orosz drónok támadtak.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

A magánszemélyeket ez év első hónapjaiban több kötelezettség érinti.

A magyar kapust annak ellenére is dicsérték Németországban, hogy a bajorok kiütötték a Lipcsét.

A Liverpool magyarjának kihagyott büntetőjén csámcsognak a szurkolók Angliában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.