Zrínyi Miklós születésének 400. évfordulójáról emlékeztek meg
Ebből az alkalomból a Magyarságkutató Intézet kerekasztal-beszélgetést szervezett.
Ebből az alkalomból a Magyarságkutató Intézet kerekasztal-beszélgetést szervezett.

A film új verzióját decemberben moziban is bemutatják, és digitális kiadásban is megjelenik.

A kiváló teológus életének és munkásságának legmeghatározóbb elemeire emlékezünk.

1895. november 10-én született a Zala vármegyei Pákán Öveges József.

1970. november 9-én halt meg Charles de Gaulle francia elnök, az Ötödik Köztársaság első elnöke.

1956. október 25-én a budapesti Kossuth téren, a Parlament előtt tizenegy óra után pár perccel elszabadult a pokol.

Gyurcsány Ferenc pártelnök mindig abban hitt, hogy jól képviselik Magyarországot.

Lennon úgy vélte, a zene nem csupán szórakoztatásra képes, hanem a világ átformálására is.

A világsztár hosszú utat tett meg a Good Will Hunting óta.

Október 8-án és 9-én két napon át a rajongókkal közösen ünnepelik majd a zenekar jubileumát.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A jegy.mav.hu oldalon lassulás, átmeneti kiesés is előfordulhat, a vonatokon és a pénztáraknál ugyanakkor a bankkártyás fizetés továbbra is működik.

Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

Megrongálódtak a termelő létesítmények, a fő- és elosztó hálózatok Kijevben, valamint egyéb régiók mellett Vinnyicában, Dnyipropetrovszkban, Odesszában és Harkivban is.

A volt lengyel igazságügyi miniszter keményen fogalmazott.

Személyi sérülésről egyelőre nincs hír, az omlás azonban jelentős anyagi kárt okozott, és felmerült, hogy a templom környezetében zajló földmunkák is hozzájárulhattak a tragédiához.

A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.

Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.

A drón megközelítette az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.