Külföldi inasévek az építőiparban
Az ÉVOSZ szervezésében fiatal végzős szakmunkások tanulnak Franciaországban.
Az ÉVOSZ szervezésében fiatal végzős szakmunkások tanulnak Franciaországban.

A hazai építőipari szövetség szerint ezzel csökkenne a munkaerőhiány, az otthonukat elhagyók pedig esélyt kapnának a normális életvitelre.

Csaknem 12 százalékkal emelkedhet idén a minimális rezsióradíj az ágazatban a szakszövetség számításai szerint.

Cégek beszámolói szerint van építőanyag, amely tavaly év vége óta 160 százalékot drágult.

A beruházóknak akár hónapokat is várniuk kell az építőanyagra, az export mégis jelentősen nőtt.

Szinte csak kapkodjuk a fejünket az elszabaduló árak miatt. Kormányzati lépésekben bíznak az építési piac szereplői.

Egy-két éven belül elérhető az évi 30-35 ezernyi új lakás átadása és az évenkénti 250 ezer lakás felújítása.

Jelentős változás mutatkozik az építőipari utánpótlás helyzetében. Úgy tűnik, egyre kedveltebb az ágazat a fiatalok körében.

A szűkös kapacitás leginkább a lakásépítő cégeknél tapasztalható, egyrészt az építési kedv fellendülése, másrészt a családtámogatás nyomán növekvő felújítási igény miatt.

Életszerűbb szabályokat javasol az építési szakszövetség az otthonteremtési program segítésére.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Pontosan ezért nem szabad Brüsszel embereire bízni az országot – mutatott rá Szentkirályi Alexandra.

Az érintett szakaszon sebességkorlátozást vezettek be.

Az Alapjogokért Központ felmérése szerint állandósult a kormánypártok vezetése.

Von der Leyen cinikusan fogalmazott, amikor azt mondta, ez a béke ára, mert ez a háború ára valójában - mondta az egészségügyi államtitkár.

Az FPÖ ízekre szedte az osztrák kormány kirakatintézkedéseit.

Figyelmen kívül hagyják a valóságot.

A vajdasági magyarok a Fidesz mellett.

Az Afrika-kupa elődöntőjében Egyiptom kikapott Szenegáltól, Marokkó tizenegyesekkel győzte le Nigériát.

Kínos vereség: az utolsó percekben kapott góllal búcsúztak a Király-kupából egy másodosztályú csapat ellen.

Rosszak a látási viszonyok az utakon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.