Családoknak kedvező lépésre lenne szükség a lakásáfánál
Közeledik az új lakásokra vonatkozó kedvezményes forgalmi adó év végi kivezetése, s ezzel együtt nő a bizonytalanság az ingatlanpiacon.
Közeledik az új lakásokra vonatkozó kedvezményes forgalmi adó év végi kivezetése, s ezzel együtt nő a bizonytalanság az ingatlanpiacon.

A kormány egy három éves támogatási program keretében összesen 31 milliárd forinttal járul hozzá, hogy az építőipar hatékonyabb legyen és több kapacitással rendelkezzen.
A legnagyobb megrendelők az ipari létesítmények és logisztikai központok. Mivel Magyarország jelentős forrásokat kapott az Európai Uniótól infrastruktúra-fejlesztésre, ezért nagy az út- és a vasútépítések volumene is – mondta Koji László.
Az építési szakszövetség elnöke szerint a lakásépítési piacon ugyan sok állami ösztönző működik, a lakásáfa alakulása és a drágulás miatt mégis kivárás tapasztalható.

Az ÉVOSZ azt szeretné, hogy a hazatérésen gondolkozó magyar szakemberek első kézből kaphassanak tájékoztatást az itthoni otthonteremtési, családtámogatási lehetőségekről is.

Fókuszban az építőipar – Első a munkavégzés biztonsága címmel két évig tartó, országos tájékoztató kampányt indít a Pénzügyminisztérium (PM) és az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége.
A nagyobb magyarországi cégek ma már versenyképes ajánlatokkal tudják kecsegtetni a Németországban dolgozó magyar munkavállalókat.

Az év eleji jó idő, majd a májusi esőzések hatásai kiegyenlítődnek, így szerinte idén az építőipar érdemben felülmúlja a tavalyi teljesítményét.

Régóta bajlódunk azzal a problémával, hogy miért van az, hogy szakmunkásaink egy része más országokban vállal munkát, miközben idehaza ismét megjelent a „hiányszakma” fogalma.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kibővítik a programot.

Minden információ megtalálható a honlapon az április 12-ei országgyűlési választásról.

Kormányinfón ismerteti a szerdai kormányülésen meghozott döntéseket Gulyás Gergely és Vitályos Eszter.

A katasztrófavédelem munkatársai folyamatosan dolgoznak.

Fokozódik az európai katonai jelenlét az Arktiszon.

Veszélyben a városok!

Ideiglenesen lezárták az iráni légteret.

Idén tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei.

Marozsán Fábián és Fucsovics Márton is magasabban rangsorolt ellenféllel kezd.

Francia egységek is bekapcsolódnak a grönlandi katonai jelenlétbe.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.